Tegnap tartották meg Törökországban az elnökválasztás második fordulóját. Az ismétlésre azért volt szükség, mert az első fordulóban egyik jelölt sem érte el az abszolút többséget. A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte a második fordulót.

Az YSK elnöke sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a voksok 99,43 százalékos feldolgozottsága mellett Erdogan 52,14 százalékkal áll az élen, az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke e részeredmény szerint a voksok 47,86 százalékát kapta meg. Tekintettel arra, hogy a még fel nem dolgozott szavazatok ezen a helyzeten nem változtatnak, a nem végleges eredmény értelmében tehát Erdogant választották Törökország államfőjévé.

Erdogan egyébként már az este folyamán Isztambulban, a YSK-nak a szavazatok 75,42 százalékos feldolgozottsága melletti részeredményeire hivatkozva bejelentette győzelmét, és köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását.

„Szeretnék köszönetet mondani nemzetünk minden egyes tagjának, aki ismét ránk bízta az ország vezetésének felelősségét a következő öt évre. Ha Isten is úgy akarja, méltók leszünk a bizalmukra. Ahogy 21 éve méltóak voltunk, méltók is leszünk” – hangsúlyozta.

Vasárnap este Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált a török államfőnek újraválasztásához. Ezt írta a Twitteren:

„Gratulálok az elnök úrnak a megkérdőjelezhetetlen választási győzelméhez”.

Forrás: MH/Twitter

(Címkép: képernyőkép)