A Honismereti Szövetség létfontosságú munkát végez a nemzet fennmaradása érdekében – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.

Szentmártoni János a szövetség által szervezett 50. Országos Honismereti Akadémia megnyitóján, az Országházban azt mondta: amikor a mozgalom több mint 50 éve elindult, a vezetők és a tagok tisztában voltak azzal, hogy „a kommunista nemzetköziséggel szembemenő jól álcázott nemzeti ügyet” szolgálnak.

„Mert a haza, a történelem, a hagyományok, a lokális értékek megismerése, megőrzése és átörökítése már akkor is nemzeti ügy volt” – hangoztatta, majd arra hívta fel a figyelmet: lokálpatriotizmus nélkül nincs igazi patriotizmus.

A helyettes államtitkár a mozgalom céljának nevezte a hazáról szerzett ismeretek révén hazafiak és honleányok nevelését, egyúttal méltatta, hogy a mozgalom sok lelket tudott megmenteni a magyar jövőnek.

Szentmártoni János a rendszerváltás időszakáról szólva azt mondta: már az első órákban „küszöbön állt a következő veszedelem, az új nemzetköziség”. Az új eszme korifeusai, „a hivatásos Kánaán-építők” ezt globalizációnak és multikulturalizmusnak nevezték – fűzte hozzá.

Úgy vélte: az internacionalizmust erőszakkal és fegyverrel kikényszerítő kommunizmussal szemben az új eszme „nem szemből és nyílt sisakkal támad, hanem alulról erodálja a társadalom szövetét és közben antidemokratikus módon szorítja perifériára a más véleményen lévőket”.

Szavai szerint „hirtelen arra kellett ébrednünk, hogyha nem figyelünk eléggé, szinte észrevétlenül fosztanak meg mindenféle identitásunktól”, nemzeti, nemi, kulturális és lokális identitástól egyaránt.

A magyarok elutasítják és ellenállnak e törekvéseknek, és ilyen körülmények között még inkább felértékelődik a honismereti mozgalom szerepe, nemzetmegtartó ereje – emelte ki.

Sára Botond, Budapest főispánja, a rendezvény védnöke köszönetét és tiszteletét fejezte ki a szövetség munkájáért, mert tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak a magyarság gyökereinek erősítéséhez.

„A honismeret kulcsfontosságú ahhoz, hogy a megismerés mellett megértsük és megbecsüljük saját hazánkat, történelmét, kultúráját és hagyományait” – hangoztatta.

A péntekig tartó 50. Országos Honismereti Akadémia témája A nemzet fővárosa – Budapest 150.

A Főrendiházi ülésteremben tartott megnyitón átadták a Honismereti Szövetség legrangosabb kitüntetéseit is. A Bél Mátyás Notitia Hungariae Emlékplakettet Hermann Róbert történész, tanár, publicista, író, valamint Szőts Zoltán tanár, történész-geográfus, a Völgységi Múzeum nyugalmazott igazgatója, továbbá Tóth Péter történész, levéltáros és Debreczeni-Droppán Béla, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa vehette át. Posztumusz elismerésben részesült Mándli Gyula, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének egykori elnökségi tagja.

MTI