Az extrém magas hőmérséklet miatt arra kérik az állattartókat, hogy fokozott figyelmet fordítsanak házikedvenceik és a környezetükben élő állatok védelmére.

Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy az állattartóknak kiemelt felelősségük van az érvényben lévő hőségriadó idején. A magas hőmérséklet kockázatot jelenthet a háziállatokra és a vadon élő állatokra egyaránt. Az állattartók szerepe rendkívül fontos a megelőző intézkedések meghozatalában.

Az állattartó kötelessége, hogy az állatok számára elegendő mennyiségű friss ivóvizet biztosítson. Elengedhetetlen az árnyékos és megfelelő légmozgású hely kialakítása az állatok számára, ahol megvédhetik magukat a tűző naptól. Ez megvalósítható akár fák árnyékában vagy árnyékoló eszközök használatával is. Érdemes kerülni a magas hőmérséklet ideje alatt a sétát, hiszen ez a hőgután túl akár égési sérüléseket is okozhat az állatnak. Megoldást jelenthet a kora reggeli és késő esti mozgatás is.

Fontos kiemelni, hogy az állatokat tilos zárt autóban hagyni időtartamtól függetlenül. A gépjárművek belső hőmérséklete nagyon gyorsan emelkedhet, ami súlyosan veszélyeztetheti az állatok életét. Érdemes odafigyelni arra is, hogy az állat esetlegesen szed-e olyan gyógyszert, mely fényérzékenységet okoz.

Az állatok viselkedését figyelemmel kell kísérni az extrém időjárás ideje alatt is, és ha bármilyen abnormális vagy aggasztó jelet észlel bárki, sürgősen forduljon állatorvoshoz.

„Az állatok jólléte közös felelősségünk”, ezért a kormánybiztos arra biztat minden állattartót, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést az állatok biztonságának és egészségének védelme érdekében a hőségriadó idején is.

„Közös ügyünk az állatvédelem!” – áll a közleményben.

MTI