Már több mint százhetvenezren voltak kíváncsiak a Csontváry-kiállításra, így a tárlat az intézmény történetének tíz leglátogatottabb kiállítása közé került.

A vasárnapig látható tárlat a nagy érdeklődésre való tekintettel már hétfőnként is nyitva áll a látogatók előtt, az utolsó hétvégén pedig a hosszabbított nyitvatartásnak köszönhetően egy órával korábban, 9 órakor nyitja meg a kapuit az intézmény, és este 9 órakor zár a népszerű tárlat.

A Szépművészeti Múzeum közleményben felidézi, hogy közös kiállítással ünnepli a 170 éve született Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) festőművészt a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum.

A festőgéniusz életművének legjelentősebb műveit őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított tárlat a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részeként nyílt meg a Szépművészeti Múzeumban. A negyvenöt művet felvonultató kiállítás tisztelgés a magyar festészettörténet egyik legeredetibb és legismertebb alkotója előtt.

A két intézmény egyesített gyűjteményének köszönhetően a kiállításon együtt látható Csontváry híres Önarcképe és Magányos cédrusa, a nagyméretű Taorminai görög színház romjai és a Nagy Tarpatak a Tátrában című festménye, valamint a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és a Jajcei vízesés című alkotásai is.

A negyvenöt művet – köztük a csaknem harminc négyzetméteres Baalbeket és a többi óriásfestményt – bemutató kiállítás teljes képet nyújt Csontváry Kosztka Tivadar fő témáiról, motívumairól és életéről.

MTI