„A Kárpát-medence legjelentősebb” tehetséggondozó intézménye hat képzési központban – Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged, Pécs – várja azokat a fiatalokat, akik egy „szakmailag kiváló, motiváló és összetartó közösséghez” szeretnének csatlakozni.

Csaknem 200 fiatal adta be jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes tehetséggondozó képzéseire. Az MCC közölte, hogy az egyetemi programjukra még mindig pályázhatnak a középiskolai tanulmányaikat most befejező diákok.

Azt írták, hogy „a Kárpát-medence legjelentősebb” tehetséggondozó intézménye hat képzési központban – Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged, Pécs – várja azokat a fiatalokat, akik egy „szakmailag kiváló, motiváló és összetartó közösséghez” szeretnének csatlakozni.

Felhívták a figyelmet arra, hogy

az MCC fővárosi központjában induló juniorképzésre július 30-ig, míg a regionális központokban indulókra augusztus 10-ig adhatják be jelentkezésüket a leendő hallgatók.

Megjegyezték: az MCC ingyenes egyetemi programja Európában is egyedülálló,

a magyarországi hagyományos felsőoktatást kiegészítő, kiscsoportos, személyre szabott, több tudományágat felölelő képzést biztosít.

„Az MCC célja, hogy a fiatalok oktatása ne anyagi helyzetüktől, hanem kizárólag képességeiktől és motiváltságuktól függjön”, valamint hogy a tehetséges magyar hallgatók külföldi tanulmányaik során elmélyített tudásukat idehaza, az országért és szűkebb környezetükért, felelősségteljesen kamatoztathassák – írták.

A hallgatókat neves magyar és külföldi vendégoktatók és előadók fejlesztik. Tavaly 300 nemzetközileg is jelentős külföldi oktató, kutató fordult meg az MCC-ben, közülük mintegy 40-en töltöttek itt hosszabb időt, és kapcsolódtak be a diákok képzésébe.

Az MCC Budapest Lectures nevű előadás-sorozata keretében olyan szakmai nagyságokkal lehet találkozni Budapesten és a regionális központokban, mint például Jeffrey Sachs, Mark Khater, James Orr, Kei Hakata, David Starkey, Kevin Roberts vagy Adrian Vermeule – sorolták.

Kitértek arra is, hogy

az MCC megteremti a lehetőséget a diákjainak karrierútjuk tudatos építésére, kapcsolataik bővítésére.

Az MCC egyetemi programjára az elmúlt időszakban egyre többen jelentkeztek, az idei képzési évet csaknem 500 emberrel indította el az intézmény. A program képzései Kárpát-medence-szerte már 24 helyszínen érhetőek el, jelenleg több mint 7 ezer diák tanul ebben a formában. Céljuk, hogy a következő években 35 képzési helyszínen 10 ezer hallgató vegyen részt az MCC programjaiban – emelték ki.

Tavaly mintegy 300 MCC-s diáknak nyílt lehetősége arra, hogy a világ legjobb egyetemein tanuljon, illetve külföldi tanulmányúton vegyen részt.

Az MCC egy a Kárpát-medence határain átívelő nemzetközi tudásközponthálót hozott létre, amelybe beletartozik egy brüsszeli képzési központ, az együttműködés az ESMT Berlinnel, Németország legmagasabban rangsorolt üzleti fókuszú iskolájával, valamint a többségi tulajdonszerzés a bécsi Modul Egyetemben.

Az intézmény azon hallgatók jelentkezését várja, akik első egyetemi évüket a 2023/2024-es tanév őszi félévében a budapesti, debreceni, győri, miskolci, szegedi és pécsi egyetemek nappali tagozatos hallgatóiként kívánják megkezdeni.

A képzések a felvételt nyert tanulók számára térítésmentesek – áll a közleményben.

MTI

Fotó: Mathias Corvinus Collegium – MCC – Facebook