Egy startup cég olyan berendezést szabadalmaztatott, amelynek segítségével rövid időn belül megszüntethető a belvíz. Ráadásul a találmány arra is alkalmas, hogy a fák, szőlők gyökérzetéhez juttasson tápanyagot, amivel növelhető a terméshozam.

Jó három évvel ezelőtt alapítottak egy startup céget, amely teljesen magyar tulajdonban áll, és világszabadalommal rendelkező magyar találmány birtokosa. A Bloomair egy olyan precíziós agrárgazdasági eszközt, egy „tüskét” fejlesztett ki, amellyel számos nagyszerű és hasznos tevékenység végezhető. De miről is van szó pontosan? Az alapgépet talajlazításra hozták létre, ugyanakkor hamar kiderült, hogy a találmány sok egyébre is alkalmas.

A berendezés nem túl bonyolult: egy átalakított lánctalpas minikotróból és a mögé csatlakoztatott kompresszorból áll, utóbbi a nagy nyomású levegőt biztosítja a működéshez. A rendszer lelke a kotró elején található tüske, amelyet a gép egy átépített bontókalapács segítségével üt a talajba 60-80 centiméter mélységben. A tüskén négy irányba kilépő furatok helyezkednek el, amelyeken keresztül a kotró és a kompresszor közötti tartályból lövik a gyökérzethez a tápanyagot. (Természetesen vízelvezetéskor ez utóbbi művelet elmarad, ez esetben ugyanis csak a talaj lazítására van szükség.)

bloomair

A gépnek természetesen van limitációja, hiszen szükséges hozzá egy megfelelő szakértelemmel rendelkező gépkezelő, továbbá a lövések hossza függ attól is, hogy csupán talajlazításra van szükség vagy tápanyagbejuttatásra is.

Jelen pillanatban egy géppel egy nap alatt nagyjából másfél hektárnyi földterület kezelhető.

A berendezéshez tartozik egy telemetria szoftver is, ami folyamatosan méri, milyen tápanyagot, mekkora nyomással, hány lövéssel és mekkora területen alkalmaznak, ráadásul a rendszer a lövésekhez GPS-koordinátákat is rendel, így a gazda a nap végére pontos adatokkal rendelkezik az elvégzett munkálatokról. Mindez lehetőséget biztosít éves összehasonlításra is arra vonatkozóan, hogy egyes területek, milyen terméshozamot produkáltak, hogyan alakult a növényegészség. A programot folyamatosan fejlesztik.

Belvizet tüntetnek el akár egy nap alatt

Az elsősorban talajtömörödést megszüntető eljárásról menet közben kiderült, hogy más területeken is hasznos.

Az optimális talajállapot-visszaállítás mellett a technológia ugyanis alkalmazható a városi növényzet, fakultúra gondozására is.

Természetes számunkra, hogy fák vesznek körbe bennünket a nagyvárosi környezetben is, a fáknak ugyanakkor ez egyáltalán nem természetes közegük, hiszen a szmog, a fertőzésveszély és egyéb károsító tényezők mellett körbe vannak betonozva, gyökérzetük nehezen jut tápanyaghoz.

bloomair

A nem egészséges környezetben élő fák gyorsabban pusztulnak el. A technológia segítségével a gyökérzónában táplálhatók a fák; a kedvező tapasztalatokról Szentes polgárai oszthatnák meg véleményüket, az alföldi városban ugyanis már sikerrel alkalmazták a rendszert. A talaj transzformációja révén

arra is lehetőség nyílik, hogy olyan területre is ültessenek fákat, ami aktuálisan nem megfelelő a telepítésre, a növényzet befogadására.

A talajlazítás, öntözés, tápanyagbevitel mellett a cég az önkormányzatokkal kapcsolatba lépve találkozott a korábban belvízzel elöntött terültek talajállapotának visszaállításának problémájával, mivel a belvíz egyik oka szintén a talaj tömörödöttsége. Virga Szabolcs, a cég környezetmérnöke megosztja velünk:

első alkalommal egy belvízzel elöntött lovaspályán próbálták ki a rendszert, amely olyannyira jól működött, hogy másnapra a víz visszakerült a talajháztartásba.

Az önkormányzatoknak arra is lehetősége nyílik, hogy a szolgáltatást olyan területen vegyék igénybe, amelyen gyakran alakul ki belvíz, a nem megfelelő használat vagy kizsigerelés miatt. Ezeken a területeken a talaj tömörödöttségének lazításával, vagyis az eredeti állapotának visszaállításával csökkenthető a belvíz kialakulásának kockázata. A belvíz létrejötte persze sok egyéb körülménytől is függ, de a talajszerkezet helyrehozásával csökkenthető kialakulásának és/vagy tartósságának esélye.

A talajlazítást végző minikotró a vizes területen is képes járni, így a gép nem csak a belvíz szélén tudja lazítani a talajt. (Egyébként a szerkezet egy leütéssel kétméteres sugarú körben képes a talaj tömörödöttségét megszüntetni.) Persze a talajlazítás nem minden esetben tünteti el egy nap alatt a belvizet, hiszen a terület nagysága, a víz mennyisége, a talaj tömörödöttsége egyaránt befolyásoló tényező, de biztos, hogy kisebb lesz a gazdák, vagy az önkormányzatok kára, ha előbb tudnak hozzáfogni létfontosságú mezőgazdasági munkálatokhoz, amelyeket a belvíz egyébként meggátol. A rendszer kisebb villámárvizek esetében is alkalmazható, vélik a cégnél, bár ezt még nem próbálták ki éles helyzetben.

A jó hír terjed, mint a futótűz

A hagyományos mezőgazdaság során a talajműveléssel, szántással kiforgat(hat)ják a humuszréteget, amivel roncsolódik a talaj, csökkenhet a termőképessége, továbbá az üvegházhatású és egyéb gázok, így például a széndioxid is a légkörbe jut. A „no till”, azaz szántást nélkülöző mezőgazdasági művelés az Európai Unió politikájában kiemelt szerepet kap, cél, hogy a tagállamok ne roncsolják tovább a termőtalajt, illetve a talajban megkötött gázok ne szabaduljanak a légkörbe. Ezért a támogatási rendszer, a közös agrárpolitikai direktíva is előnyben részesíti a talajbolygatás-mentes megoldásokat.

A „no till”-hez a Bloomair fejlesztése tökéletes, hiszen segítségével nem kell megbolygatni a talajrétegeket.

A találmány 12 bar levegőnyomással lazítja fel a talajt, továbbá deciliter pontossággal tudja a gyökérzónába juttatni (lövésenként akár hat litert) a vizet vagy tápanyaggal kevert oldatot. A technológiával ültetvénykultúrák, szőlő, gyümölcsös kezelhető.

bloomair

A szőlőben, gyümölcsösökben – értelemszerűen – folyamatosan növények élnek, a talaj egy idő után kimerül, ellene a gazdák műtrágyával védekeznek. A vegyszerek azonban nemcsak a gyökérzónába kerülnek: egy részét elfújja a szél, vagy lemossa az eső. (A kémiai anyagok túlzott használata során maradhat a felszínen is a szerekből, ami szikesedést okozhat.) Ha azonban direkt a gyökérzónába juttatják a tápanyagot, e problémák megelőzhetők, illetve

a kizsigerelt talajt ujjá lehet éleszteni talajlazítás-tápanyagfröccs segítségével.

A kártevők ellen is alkalmazható a rendszer, a cserebogár ellen például nem a talaj felszínére terítik a (természetes) riasztószert, ahogy hagyományosan szokás, hanem a gyökér közelébe, így az sokkal hatékonyabb.

A Bloomair második éve van jelen a piacon, továbbá a cég partnere a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), Szőlészeti, Borászati és Növénykutató Tanszékének. Az intézménnyel együttműködve mérik az összes növénykezelés eredményét, hogy egzakt adatokkal rendelkezhessenek az eredményességet illetően.

A gazdákat azonban a látottak is meggyőzték, a hatásfok magáért beszél: többen egy-egy sorban próbálták ki a rendszert, és

azt tapasztalták, hogy jobb lett a termés, egészségesebbek a növények, amelyek kevésbé kapták el a fertőzéseket, ezért jobban ellenálltak a jelenlegi szélsőséges klímának.

A tapasztalatok birtokában a következő évben már nagyobb területen rendelték meg a szolgáltatást. Így tett például a Nyakas vagy a Varga Pincészet, ahogy a tokaji Hétszőlő, illetve Badacsonyban a Laposa vagy több más birtok. A jó hír – az egészségesebb gyümölcs, a jobb termésátlag eredménye – futótűzként terjedt.

bloomair

Virga Szabolcs egy érdekességet is megoszt velünk: a mezőgazdaságban apáról fiúra szállnak a jó gyakorlatok, a bevált alkalmazások; az idősebbek – a legtöbb esetben – kevésbé nyitottak az új technológiákra, ugyanakkor a fiaik kíváncsiak, így a Bloomair-rendszer iránt is elsősorban az új generáció érdeklődött. És amikor az idősebbek látják, hogy valami beválik, illetve a szomszéd birtokos tapasztalja, hogy versenytársa jó hatásfokkal alkalmaz egy újítást, annak a híre gyorsan terjed. Badacsonyban így jutottak el a legtöbb gazdához.

Mi több:

nem egy szőlősgazda már arról tárgyal a Bloomairrel, hogy tartósan bérbe venne gépet ültetvényük gondozására.

Amennyiben a tárgyalások sikerre vezetnek, a cég megkezdi a berendezés gyártását is; emellett oktatást és szervízt biztosít a kölcsönző gazdáknak.

Már a burgonyával is kísérleteznek

Az ültetvényes kultúrában a rendszer nagyon jól működik, a szántóföldön a volumen miatt azonban egyelőre nem alkalmazható, még akkor sem, ha a talaj kimerülésétől nagyon szenvednek a gazdák, akik örömmel vennék, ha lenne egy olyan megoldás nagyüzemi méretekben is, mint a Bloomairé. A cég – ezért is – együttműködik a Burgonyakutató Intézettel, amelynek keretében azt vizsgálják, milyen hatással van a talaj tápanyaggal történő kezelése, illetve lazítása a növényre. Bár a tapasztalatok kedvezők, a nagy területen való alkalmazáshoz további fejlesztésekre van szükség.

Egy másik terület, ahol alkalmazható a Bloomair-technológia, a társadalmi felelősségvállalás.

A kibocsátáskompenzáció miatt a cég fásítási programot is vállal, amelyet nagyvállalatok megrendelésére végez. Ennek keretében például légitársaságokkal működnek együtt: utóbbiak, ha eladnak egy széket egyik járatukra, azzal kompenzálnak, hogy elültetnek egy fát.

bloomair

A Bloomair folyamatosan keresi azokat a partnereket is, akik azt igénylik, hogy degradált területen telepítsenek fákat, például bezárt külszíni bányák területét. Erre egy másik remek példa: az egyik hulladéklerakót rekultivációs területté nyilvánították, ám az ültetett fák nem maradtak meg. Miután a Bloomair kezelte a terültet, a Nyíregyháza melletti Borbányán ma már egy liget fogadja az arra sétálókat.

Balástyán, a Homokhátságon császárfákat ültettek a homok terjedésének meggátlására, a fák – a gyors növekedésüknek köszönhetően is – mára közel kétméteresekké nőttek. A következő körben akác, pusztai szil és türkesztáni szil ültetésével kötnék meg még jobban a futóhomokot. Minden egy irányba mutat: ha rossz minőségű talajt termővé tudják tenni, illetve képesek kompenzálni a hiányosságait, akkor lehetőség nyílik növények, fák ültetésére, ami azért is különösen fontos, mert a széndioxid megkötés miatt mindez igen rövid időn belül a földi élet egyik kulcsává válik.

Szerző: Császár Tamás