Példát akarnak statuálni rajtunk azért, hogy megüzenjék mindenkinek: aki az EU intézményrendszerét behálózó globális progresszív hálózat akaratával szembemegy, annál félre lehet tenni a közösségi jogot.

Schiffer András, az LMP korábbi elnöke szerint nem minden stimmel az Európai Bizottság érvelésében az uniós források visszatartása kapcsán: bőven vannak aggályok a magyar jogállamisággal kapcsolatban, ezek a közjogi problémák azonban részben olyan körbe tartoznak, ami egész egyszerűen nem tartozik az EU hatáskörébe.

„Hogy mik az Országos Bírói Tanács jogkörei, egyáltalán létezik-e ilyen testület, ahhoz az uniónak semmi köze nem lehetne. Brüsszelnek ezen a téren nem osztottak lapot. Nekem magyar állampolgárként, gyakorló ügyvédként lehetnek gondjaim az igazságszolgáltatási rendszerrel, vannak is, ám a külföldnek nincs beleszólása. Egyébként 2021-ben, a most is zajló megalázó huzavona előtt, Orbán Viktor szavazatával az Európai Tanács elfogadta a jogállamisági mechanizmus rendeletet. A rendelet egyértelműen fogalmaz: azoknál a problémáknál alkalmazható az eljárás, amik közvetlenül érintik, illetve veszélyeztetik az Unió pénzügyi érdekeit. Az, hogy egy OBT-mandátum megújítható-e vagy sem, nyilvánvalóan nem tartozik ebbe a kategóriába” – szögezte le Schiffer.

(…)

„Arra jutottam, az Európai Bizottság nem lehet magától ennyire hülye” – jelentette ki a jogász, hozzátéve: a most visszatartott uniós források nem könyöradományok, az uniós csatlakozásért komoly árat fizettünk.

„Már a kilencvenes években, vagyis túl korán lebontottuk a vámhatárainkat, kiárusítottuk a termelő kapacitásainkat, illetve lemondtunk és lemondunk olyan fejlesztési eszközökről, amik a közepes fejlettségű országok szintjéről való kitöréshez elengedhetetlenek lennének” – tette hozzá, majd megállapította:

„Tavaly óta a játék arra megy ki, hogy térdre kényszerítsenek minden szuverenista politikával kísérletező kormányt. Itt a kivéreztetésről van szó”.

Schiffer szerint ez immár nem pusztán Orbán Viktort vagy a fideszeseket, hanem Magyarország alapvető érdekeit sérti. „Rögzítsük: Brüsszel jelenleg közösségi jogalap nélkül tartja vissza a nekünk járó uniós forrásokat, ezzel a Bizottság veri éppen szét az uniót, vagy ha úgy tetszik, az uniós jogállamiságot. Példát akarnak statuálni rajtunk azért, hogy megüzenjék mindenkinek: aki az EU intézményrendszerét behálózó globális progresszív hálózat akaratával szembemegy, annál félre lehet tenni a közösségi jogot. Mi a jogállami megcsúfolása, ha nem ez! Hozzáteszem, a 2020/22-es lezárási és vakcina-beszerzési előzmények után az EU-ban némi szerénységgel illene közlekedni jogállamiság-ügyben. A személyi szabadság máig tisztázatlan korlátozása után az érintett intézményeknek és kormányoknak legalább egy leltárt illene csinálni arról, mennyire voltak arányosak, szükségesek és jogszerűek az intézkedések. Erre a Von der Leyen vezette testület nem hajlandó”.

Az egykori pártelnök szerint ha egy meghatározott határidőig nem jönnek meg a források, fel kellene függeszteni a befizetéseket. „Továbbá bátran, felzárkózó országként zárójelbe tehetnénk a tiltott állami támogatásokra vonatkozó uniós regulákat, illetve tessék államosítani a MÁV Cargót, s keresztfinanszírozni az egyébként düledező vasúttársaságot, illetve a helyi magyar vállalkozókat előnyben részesítő módon módosítani a közbeszerzési törvényt. Ha ti így – mi is így! Ha nem kapjuk meg ezeket a fejlesztési forrásokat a közeljövőben, hozzá kell nyúlnunk olyan fejlesztéspolitikai eszközökhöz, amiktől az uniós támogatások fejében idejekorán lemondtunk”.

„Arról szól az egész, hogy a mi szívatásunkkal a szuverenista politikával kísérletezők kedvét előzetesen elvegyék. Lásd az olasz, vagy korábban a görög esetet, de kormányváltás jöhet Szlovákiában, Spanyolországban, s Macron elnök is az EU stratégiai autonómiájáról kezdett el beszélni. Tehát korántsem az a brüsszeli cél, hogy megoldják a jogállamisági problémákat Lengyelországban vagy nálunk, sokkal inkább el akarják húzni a procedúrát, kivéreztetve ezzel az érintett tagállamokat. Magyarország nem önmagában érdekes. Folyik egy globális küzdelem a globalista és a – néhol baloldali, másutt jobboldali – szuverenista irányzatok között”.

Schiffer a baloldali pártokat is értékelte. Meglátása szerint a Momentum globalista érdekeket szolgál, gyarmati mentalitást képvisel, az MSZP mint párt halott, akárcsak a 2010-14 közötti ellenzék egésze. „Ezek mind zombipártok. A Mi Hazánk nyilvánvalóan szuverenista, a DK-t viszont legalábbis nem mosnám össze a globalista-szuverenista tengelyen a Momentummal” – zárta a Mandinernek adott interjút Schiffer.

Mandiner