A főpolgármester amőbához hasonlítható karakteréből fakad, hogy minden helyzetben el tudja játszani az embert, aki ott sem volt.

Karácsony Gergely most már négy éve próbálkozik a főváros vezetésével, leginkább kevés sikerrel. Mégsem látszik más valós alternatíva Karácsony helyett a baloldalon a főpolgármester-jelölt személyére.

Ennek oka az, hogy Karácsony és Gyurcsány között, a néha előálló látszat-mosolyszünet ellenére egyfajta szimbiózis alakult ki az évek, de inkább már évtizedek alatt. Karácsony simulékony természetéből fakad, hogy jobban el lehet adni, mint a régi végletekig lejáratódott más gyurcsányistákat. Emberarcú kommunista, ahogy mondani szokták.

Ami pedig a főpolgármester politikai pályájából egyértelműen kirajzolódik, hogy bármennyire is kritizálta látszólag többször is Gyurcsányt, időről-időre mégis mindig visszatért hozzá. Sőt kijelenthető, hogy Karácsony mindenki mást elárult már eddigi politikai karrierjében csak Gyurcsányt nem.

Vegyük csak sorra.

Karácsony politikai karrierjét a Gyurcsány-kormány Miniszterelnöki Hivatalában, a Koalíciós Koordinációért Felelős Politikai Államtitkárságon kezdte, ahol a főnöke az SZDSZ-es Horn Gábor, akkori államtitkár volt. Sokáig ciki volt, ezért irtotta az önéletrajzaiból Karácsony, hogy a Gyurcsány-kormánytól családi cégén, a SOCIAL REPORT BT.-n keresztül több mint 21 millió forintnyi megbízást kapott 2006 és 2010 között. Ezzel párhuzamosan a Gyurcsány-kormány által legjobban kitömött Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnél volt kutatási igazgató.

2009-ben aztán látszólag szembefordult egykori kenyéradójával, és besorolt az akkor még Schiffer András vezette, nagyreményű LMP-be, országgyűlési képviselő lett és úgy tűnt, hogy azonosult is annak Gyurcsány-ellenes politikájával.

Persze ez is csak látszat volt. Karácsony olyannyira beleélte magát ebbe a szerepbe, hogy 2012-ben képmutatóan úgy nyilatkozott, hogy „jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”.

Aztán elárulta a neki egérutat biztosító Schiffer Andrást is, és 2013-ban kilépett a pártból, hogy a Bajnai-féle, Együtt 2014 tagja legyen. Majd mikor kiderült, hogy Gyurcsány nélkül nincs összefogás, akkor még úgy is nyilatkozott, hogy „nem tagadom, néhány Unicumot meg kellett innom ma, hogy elviseljem a helyzetet, nem szeretem, hogy így alakult, de ez van.”

Persze, azért csak elviselte valahogy. Sőt a 2014-es zuglói önkormányzati kampányban már a DK-val együtt indult.

Karácsony amőbához hasonlítható karakteréből fakad, hogy minden helyzetben el tudja játszani az embert, aki ott sem volt. Ezt ebben az időszakban többször is megtette. És például kritizálta egykori főnökét, és úgy nyilatkozott, hogy „hogy Gyurcsánynak politikai felelőssége van a 2006-os események tekintetében, és az, hogy most ilyen a helyzet a baloldalon, nagyban az ő felelőssége.”

Ezzel nem tudunk egyet nem érteni, csak az egyetlen szépséghiba Karácsony életútjában, hogy ő maga a kancellária akolmelegében, lapította végig Gyurcsányék 2006-os rendőrattakját és aztán az ország gazdasági tönkretételét.

Hiszen kritika ide, kritika oda, de azért 2017 októberében az akkori MSZP pont azért tette el láb alól Botka Lászlót miniszterelnök-jelölti státuszából, mert Karácsony – Botkával ellentétben – hajlandó volt Gyurcsány Ferencet felvenni az összefogás listájára. Ekkor már nem Unicumról beszélt, hanem arról, hogy „nincs értelme szerinte olyan összefogásnak, amiben nincs benne Gyurcsány és a DK.”

2019-ben pedig egy olyan összefogás vezetőjeként vált főpolgármesterré, amelynek nélkülözhetetlen része volt Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció. Olyannyira, hogy kulcspozíciókba ültetett a Városházán tucatnyi régi baloldali kormánytagot. Nem valószínű, hogy önként és dalolva.

Mindenesetre így került helyzetbe például Gál J. Zoltán, Draskovics Tibor, Gy. Németh Erzsébet, Kolber István, Katona Tamás, Nemes Gábor, Szabó Zoltán, vagy épp Tordai Csaba és Mártha Imre.

Vagyis Karácsony Gyurcsány és emberei nélkül nem tudna létezni, teljesen rájuk van utalva, amivel az egykori miniszterelnök gátlástalanul vissza is él. Gyurcsány beültette az embereit a főváros kasszájába, de ez nem volt elég.

A bukott miniszterelnök időről-időre beleszól a főváros politikai kérdéseibe is, például a főváros-kormány viszonyába is. Ez történt legutóbb is, idén áprilisban, amikor Gyurcsány Ferenc a Spirit FM-ből üzent a főpolgármesternek. Elmondta, hogy elégedetlen Karácsonnyal, és azt is kifejtette, hogy hogyan képzelné ő el a főváros és kormány viszonyát. Szerinte ugyanis Karácsony „hazafias kötelezettsége” lenne, hogy „nekimenjen a kormánynak ezerrel”. És belebegtette egy DK-s alternatíva felépítését.

Karácsony ezután próbálkozott is a kormánnyal való keménykedéssel, ezért megkapta a piros pontot Gyurcsánytól. A volt miniszterelnök például megvédte őt a védhetetlen 500 milliós botránya során és arról beszélt, hogy van esély rá, hogy egyedüliként támogatják Karácsony Gergely jövő évi indulását.

Karácsony időről-időre visszatér politikai mentorához, őt a pályán elindító Gyurcsány Ferenchez. Nem tud nélküle létezni.

Pestisracok.hu