Bántalmazták azokat a diákokat, akik a gyerekek szexualizálása ellen demonstráltak.

Egy amerikai katolikus aktivista csoport diákjai a Chicagói Művészeti Intézet épülete előtt tiltakoztak az LMBTQ-propaganda ellen, és olyan táblákat tartottak a kezükben, mint

„Hagyd abba az LMBTQ-életmód népszerűsítését a gyerekek körében!”

A tüntetés vegyes reakciókat váltott ki a járókelőkből a közzétett videó tanúsága szerint.

„Nagyon támogatom azt, amiért ti itt kiálltok” – mondta egy nő. Egy másik, kutyával sétáló férfi viszont „gyűlölködő bigottnak” nevezte a diákokat.

Mások megzavarták a rózsafüzért imádkozó diákok egy részét. A nap folyamán egy vörös hajú nő festékszóró spray-vel érkezett vissza a helyszínre és lefújta a diákok tábláit, amikor azok megpróbálták elzavarni őt. A dulakodás közben több diákot és egy tanárt is lefújt, majd még a rendőrök kiérkezése előtt távozott.

Rex Teodosio, a katolikus csoport vezetője elmondta, a festékszóró az arcán találta el, és a szeme órákon keresztül égett. Nem kellemes dolog, ha az ember arcát festékszóróval fújják le, jegyezte meg Teodosio, aki szerint az akció így is „megérte”, hiszen olyan kultúrát építenek, amely megvédi a gyerekek ártatlanságát.

Hirado.hu