A Széchenyi téren barokk kertet alakítanak ki, szomszédságában pedig kézművesvásár és gyerekjátékok várják a látogatókat.

Péntektől ismét barokk pompába öltözik Győr belvárosa, ahol 30. alkalommal rendezik meg a Barokk esküvőt. Az esemény fénypontja a szombat esti esküvői ceremónia lesz, amelyen ezúttal egy győri jegyespár, Pelczéder Lili és Imre Martin fogad egymásnak örök hűséget a Dunakapu téren.

A kiválasztott jegyesek egy hagyományos, XVII. századi ceremónia keretében kötnek házasságot. A látványos belvárosi, kosztümös felvonulás idén sem marad el.

A rendezvényt 1993-ban az Európa Barokk Éve című rendezvénysorozat keretében szervezte meg először a Győri Művészeti és Fesztiválközpont, s azóta minden évben megtartják a programot, amelynek keretében mindig egy igazi pár köt a valóságban házasságot.

Az esküvői ceremónia forgatókönyve Apor Péter Methamorphosis című könyve alapján készült. A program a XVII – XVIII. század kultúrtörténetének bemutatása: a korabeli öltözetek, zene, tánc, viselkedéskultúra autentikussága hiteles korrajzot ad az érdeklődőknek.

Igazi fesztivál ez, ahol a város lakói közül sokan öltenek jelmezt, s a rendezvény szereplőivé válva átélhetik a „flow” élményét. Egyedülálló, nincsen máshol ilyen rendezvény. A győri belváros barokk korban emelt épületei természetes díszletet nyújtanak a kulturális programhoz. Évente több tízezer az érdeklődők száma, minden korosztály képviselteti magát.

Pénteken délután a jegyespárral együtt ünneplő Mária Terézia – vagyis az őt alakító osztrák hagyományőrző, Austriadine – bevonulásával kezdődik a program a Széchenyi téren. Este a hagyományos szerenádot itáliai, angol és magyar barokk udvarok dalai kísérik, amely után a jegyespár különválik, hogy megkezdje a felkészülést az esküvői ceremóniára.

Szombaton a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola Trombita Tanszaka köszönti fanfárzenével az ünnepnapot a Lloyd-palota erkélyéről. Többször színpadra lép a Grácia Művészeti Iskola az Angyalok táncával, a gyermekeket pedig délelőtt és délután is meseelőadás várja.

A Széchenyi téren barokk kertet alakítanak ki, szomszédságában pedig kézművesvásár és gyerekjátékok várják a látogatókat.

Az esküvői ceremóniát Szarka Gyula Bor és a leányka című koncertje vezeti fel. Este hét órakor a Városháza előtti térről indul majd el az mintegy száz jelmezes statiszta, akik elkísérik a jegyespárt és násznépüket a Dunakapu térre, ahol este nyolc órakor, a korabeli szertartások metódusát követve örök hűséget fogadnak egymásnak. Az estét barokk mulatság és táncház zárja.

A jubileum alkalmából a Széchenyi téren fotókiállítás mutatja be a rendezvény elmúlt harminc évét. A tárlatot augusztus 20-ig lehet megtekinteni.

MTI