A román sajtó attól tart, hogy a Koszovó elleni meccsen történtek után labdarúgó-válogatottjuknak a következő hazai Eb-selejtezőjét zárt kapuk mögött kell majd megvívnia.

Kedden félbeszakadt a Románia–Koszovó Európa-bajnoki selejtező, mert a román szurkolók perceken át azt ismételgették, hogy „Koszovó Szerbiáé”, utalva ezzel arra, hogy nem ismerik el Koszovó függetlenségét Szerbiától.

A találkozó nagyjából 40-50 perc szünet után folytatódott, s a több mint egy félidőn át emberelőnyben játszó románok 2–0-s győzelmet arattak.

A román sajtó szerint fennáll a veszélye annak, hogy a helyi szövetséget megbüntetik, s a válogatottnak a következő hazai Eb-selejtezőjét, az Andorra elleni találkozót zárt kapuk mögött kell majd lejátszania.

Románia közel a büntetéshez, Magyarország megúszta

– írja a sport.ro az egyik szerda reggeli cikkének alcímében.

Majd a szöveg így folytatódik:

„A történtek után nagyon nagy az esélye, hogy Romániának a következő hazai meccsét Andorra ellen nézők nélkül kell majd megvívnia. Márciusban azonban nem voltak ennyire éberek az UEFA illetékesei, amikor a magyar ultrák (az Észtország elleni felkészülési meccsen – a szerk.) egy Romániának címzett transzparenst feszítettek ki. Egész pontosan a Nagy-Magyarország zászlaját lógatták ki jól látható helyen, az egyik kapu mögött.”

Az európai szövetség később hoz döntést a románok ügyében.

Románia veretlenül a második helyen áll az Európa-bajnoki selejtezősorozat I-csoportjában, két pont a hátránya Svájc mögött és egy ponttal előzi meg Izraelt. A román válogatottra otthon az Andorra (október 15.) és a Svájc (november 21.), idegenben a Fehéroroszország (október 12.) és az Izrael (november 18.) elleni mérkőzés vár még a kvalifikációs sorozat hátralévő részében.

sportal.hu

Kiemelt kép: GSP