Idén 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

Ebben az évben a pályázati rendszer sok szempontból megújul azzal a céllal, hogy átláthatóbbá, az eredményei pedig mérhetőbbé váljanak – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel.

A pályázatok több ütemben válnak elérhetővé, a most megjelent felhívásokra összesen több mint két milliárd forint támogatási igényt nyújthatnak be magyarországi és határon túli oktatási intézmények és tehetségsegítő szervezetek.

A pályázók projektterveiket egy megújult elektronikus űrlapon nyújthatják be október 12-ig.

A Nemzeti Tehetség Program során 2009 és 2023 között csaknem 19 ezer projektet támogatott a kormány mintegy 34 milliárd forint értékben. A források által évente 300-350 ezer fiatal kaphat lehetőséget tehetsége kibontakoztatására.

Az idén több forrás jut a hazai és nemzetközi tanulmányi versenyek megrendezésére és a részvétel támogatására, a tudományos diákköri mozgalomra, a tehetséges fiatalok vállalkozóvá válását elősegítő START Ösztöndíjprogramra, valamint a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek hálózatának megerősítésére. A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra pályázók rendelkezésére a tavalyihoz hasonló nagyságú keretösszeg áll.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által koordinált program pályázati lehetőségeiről a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján kaphatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők.

MTI