A migránskérdés, az árak emelkedése, az energiaválság és a háború foglalkoztatja leginkább az embereket Szlovákiában, ahol a hónap végén előrehozott választások lesznek, a magyarokat tömörítő Szövetség pedig olyan válaszokat kínál, amelyek sokaknak szimpatikusak.

Mi a béke oldalán állunk, nem szeretnénk tovább táplálni a háborút fegyverekkel – hangsúlyozta Gyimesi György, a felvidéki magyar párt, a Szövetség képviselőjelöltje hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A politikus a szeptember 30-án esedékes előrehozott szlovák választások kapcsán elmondta, hogy az embereket most leginkább az foglalkoztatja, mi lesz a migránsokkal, a drágulással, az energiaválsággal és a háborúval. Jelezte: ezekre a kérdésekre a Szövetség által kínált megoldások elnyerték az emberek tetszését.

Gyimesi György azt mondta, 73 kampányrendezvényen és több tízezer megtett kilométeren van túl, és tapasztalatai szerint a választók sokkal pozitívabbak most, mint a kampányidőszak elején voltak. „Bízom a sikerben és mindig elmondom az embereknek, hogy most vagy soha” – jelentette ki.

„Emögött a szlogen mögött tartalom is van: ha nem lesz magyar párt, nem lesz a magyar embernek képviselete” – folytatta, hozzátéve: ez nagyon egyértelmű és egyszerű, de „sokan még mindig nem tudják felfogni, hogy mi a tét”.

A képviselőjelölt kifejtette, hogy a kampány során valójában „motivációs beszédeket” tart, amelyekkel azt igyekszik megértetni a választókkal, hogy a Szövetségre leadott szavazatokkal az emberek nem a politikusokra szavaznak, hanem „saját magukra”.

„Az ő hangjuk, az ő érdekük lesz képviselve a parlamentben. Mi csak eszköz vagyunk ahhoz, hogy az ő értékrendjük, a mi kultúránk és a hagyományaink megmaradjanak 2023 október elseje után is. Ez a tét” – magyarázta.

Gyimesi György beszélt arról is, hogy Szlovákia kereszteződésnél áll: vagy a behódolás vagy a szuverenitás oldalán indul el. Hozzátette, a magyarok nem szeretik, ha „igazgatják őket”, maguk szeretnek dönteni az őket érintő kérdésekben, és amikor a legrosszabb volt, mindig ellen tudtak állni.

„Úgy érzem, a magyarok szeptember 30-án is ellenállnak, és beküldik a Szövetséget a parlamentbe, amely a mérleg nyelve lesz a kormány kialakításánál” – húzta alá a politikus.

MTI