Lampedusára látogatott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt követően, hogy Giorgia Meloni olasz kormányfő meghívta, személyesen győződjön meg az Európa kapujának nevezett szigeten kialakult állapotokról.

Lampedusa kritikus ponthoz érkezett, a kis olasz sziget, ahol mintegy hatezer olasz állampolgár él, az elmúlt években több tízezer illegális bevándorló otthonává vált.

A vasárnapi sajtótájékoztatón Meloni megköszönte, hogy Von der Leyen azonnal elfogadta a meghívását, mely nemcsak a szolidaritás, hanem a felelősség kifejezése is, hiszen Itália határa Európa határa is.

„Ha Európa azt gondolja, hogy a jelenlegi krízis megoldható a tagországok határainak lezárásával, akkor téved. A problémát közösen kell megoldani, mert minden tagország érintett a kérdésben. A jelenlegi sajtókonferencia a közös felelősségvállalás kifejezése is. Európa jövője a tét” – hívta fel a figyelmet az olasz kormányfő.

Kérdés, hogy a kontinens szembe tud-e nézni azzal a nagy történelmi kihívással, amely az illegális migráció megállítása.

„Komoly, összetett, hosszú távú, határozott fellépésre van szükség. Mindenkinek egy irányba kell haladnia, nincs értelme annak, hogy Európa egy része a migrációs hullám megállításán fáradozzon, míg a másik fele ideológiai okokra hivatkozva lebontja ezeket az eredményeket” – vélte Giorgia Meloni.

A miniszterelnök továbbra is azt állítja, hogy az Olaszország és Európa által elszenvedett migrációs krízisre nem jelent megoldást a migránsok elosztása.

– Nem egymás baját kell megoldanunk, hanem a külső határokat kell megerősíteni és az induló hajókat leállítani. Ez az egyedüli módja az illegális migráció megfékezésének – figyelmeztetett.

A megalakult olasz kormány továbbra is az afrikai országokkal való strukturált együttműködést javasolja az induló hajók leállítására, az tengeri tragédiák elkerülésére, az emberkereskedő hálózatok felszámolására nézve. Az egységes jogszabályok felállításával egy európai hajómisszió felállítását és a menekültstátusra nem jogosult személyek kitoloncolásának felgyorsítását is szorgalmazta Meloni.

Ezután biztatónak nevezte a Tunéziával létrehozott megegyezést, ami annak jele, hogy Európa támogatást nyújt Afrikának, de cserébe felelősségvállalást követel. Az olasz kormányfő azt is elmondta, hogy a migrációs helyzetet kívánják megvitatni októberben, az Európai Tanács ülésén, azt remélve, hogy az olaszok által képviselt nézőpontot a testület tagjai is támogatják.

Megerősítette, hogy hétfőn a minisztertanácsi ülésén döntenek arról, hogy a honvédelmi minisztérium bevonásával hoznak létre olyan létesítményeket, melyekben a kitoloncolásra váró személyeket helyeznek majd el. Az olasz miniszterelnök végül megköszönte a lampedusaiak türelmét, kitartását, felelősségvállalását. A kormány 45 millió eurós támogatást különített el a sziget számára a rendkívüli állapotok kezelésre.

Von der Leyen kijelentette: az illegális bevándorlást európai kihívás, ezért közösen kell megoldást kell keresni. Elmondta, hogy fantasztikus állampolgárokkal találkozott a szigeten, a Vöröskereszt munkatársai rendkívüli szolgálatot teljesítenek.

Európának kell eldöntenie, hogy ki léphet be a kontinensre és ki nem, ne az emberkereskedők döntsenek erről – vélte. Majd tíz pontból álló listában sorakoztatta fel, hogyan képzeli el a történelmi jelentőségű krízishelyzet kezelését.

Céljuk a sziget tehermentesítése, ezért a tagországok figyelmét felhívják, hogy vállaljanak át a Lampedusára érkezett bevándorlókból – annak ellenére, hogy az olasz kormányfő előzőleg elmondta, ez nem jelent megoldást a migrációs krízisre.

Hangsúlyozta, az erőforrások egyesítésére van szükség a Frontex és az Európai Unió között, csak így lehet felszámolni az emberkereskedéssel foglalkozó hálózatokat. Ennek egyedüli módja a kiindulási országokkal folytatott párbeszéd és együttműködés.

Von der Leyen bejelentette azt is, hogy a vízi- és légierők bevetésével kell ellenőrizni a határszakaszt, ha szükséges, hajóblokád felállítása is kilátásba kerülhet.

A bizottság elnöke a Lampedusa partjainál felhalmozódott hajók „eltakarítására” is ígéretet tett. Hozzáfűzte, gyorsítani kell a menedékkérelmek megítélésének eljárását, hogy mielőbb megállapítsák, hogy ki maradhat Európában, és kinek kell távozni a kontinensről.

A bevándorlóknak szerinte biztonságos humanitárius folyósokat kell létrehozni, hogy ne kelljen az emberkereskedőkre bízniuk az életüket.

A bizottsági elnök úgy véli, a legális bevándorlás javításával visszaszoríthatóvá válik az illegális bevándorlás. Végül Von der Leyen ígéretet tett arra, hogy a Tunéziával folytatott együttműködés keretében újfajta projekteket helyeznek kilátásba, amelyet a Nemzetközi Migrációs Szervezet bevonásával hajtanak végre és a Tunéziának juttatott anyagi támogatásból fedeznek.

Magyar Nemzet