Bejelentette visszavonulását az olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anita, aki tökéletes lezárásnak érzi a budapesti világbajnokságot, és a jövőben sem szakad el az atlétikától.

„Szeretném hivatalosan is bejelenteni az élsportolói pályafutásom befejezését” – mondta az olimpiai bronzérmes súlylökő csütörtökön a M4 Sporton a Nemzeti Sporthíradóban.

A 34 éves Márton Anita elárulta, a budapesti világbajnokság után kért egy kis gondolkozási időt, átgondolta pró és kontra az érveket, majd a befejezés mellett döntött.

– Valóban különleges élmény volt hazai közönség előtt versenyezni, ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt jó visszajelzéseket kaptam. Szerettem volna bekerülni a tizenkettes döntőbe, nem is tűnt elérhetetlennek az edzések alapján, de a világbajnokságon nem jött ki a nagy lökés, amiben reménykedtem. Aki benne van ebben a közegben, pontosan tudja, hogy ilyen a sport, a csúcspontok mellé hullámvölgyek is jutnak. Már a gyermekem születése előtt úgy voltam vele, hogy ha nem térek vissza, akkor is kerek a pályafutásom. Nekem ennyi volt az élsportban, ha újra kellene kezdenem, mindent ugyanúgy csinálnék. – nyilatkozta az atléta a nemzetisport.hu-nak.

Pályafutását felidézve kiemelte, nem indult könnyen, de megtanulta magát túltenni a nehézségeken, sőt, az lett a védjegye, hogy mindig az utolsó lökésre tudott javítani és elérni a jobb helyezéseket vagy éppen az országos csúcsokat.

„Mindig egy elérhető célt tűztünk ki az edzőmmel, és amikor elértük, onnan léptünk tovább”

– hangsúlyozta.

Márton Anita elárulta, az egyik legkedvesebb emléke az olimpiai bronzérem, amelyre „könnycsalogató” visszaemlékezni.

Az adásban megszólalt edzője, Eperjesi László is, aki elmondta, tanítványa 12,5 éves volt, amikor először találkozott vele egy versenyen. Hozzátette, eleinte a súlylökés mellett a diszkoszvetést és a kalapácsvetést is ugyanúgy gyakorolták, és Márton Anita 23 éves korában derült ki, hogy a súlylökés lesz a fő száma.

A világbajnoki címről elmondta, Birminghamben Márton Anita olyan versenyzőket győzött le, akiket korábban még soha.

„Az eltökéltség és a motiváció, hogy mindig jobbat akart, ez tartotta a világ élvonalában”

– nyilatkozott a mester.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke a Nemzeti Sporthíradóban kiemelte, Márton Anita pályafutása majdnem negyed évszázadot ölelt fel. Hozzátette, számára személy szerint fontos volt közelről átélni a sikereit onnantól kezdve, hogy „elkezdte bontogatni a szárnyait”.

„Az eredmények pedig önmagukért beszélnek, az első világbajnokunkról, olimpiai bronzérmesről van szó” – hangsúlyozta. Jelezte, szeretnék, ha Márton Anita a sportágban maradna, erre már megvannak a tervek a szövetségben, hiszen olyan tudás és tapasztalat birtokában van, melyet hiba lenni nem használni.

Márton Anita a 2018-as fedett pályás világbajnokságon aranyérmet szerzett, szabadtéren az olimpiai bronz mellett a 2017-es vb-második hely a legjobb eredménye.

MTI / Nemzetisport / Civilek.info

Címlapfotó: Márton Anita a nõi súlylökés döntõjében a 128. Atlétika Magyar Bajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. július 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd