Az Angela Merkel által favorizált Willkommenskultur a hiányzó minőségi munkahelyvállalásra és a demográfiai problémákra akart gyógyírt ajánlani. Ma már tény, nem ez volt Merkel kancellár asszony politikai és gazdasági bravúrja. Sőt!
Mára már a napnál is világosabb, hogy az illegális honfoglalásnak nyitott lehetőséget, mindezt megspékelve az embercsempészekkel. Az is igaz, hogy a gazdasági migránsok integrálása csődöt mondott. Munkára szorításuk szinte lehetetlen, az ingyenélés szimpatikusabb számukra.
A nyugati országokon belül egyre szaporodnak a migránsháborúk, amit kiegészítenek a kialakult no-go zónák.
Mélyebben elemezve a gazdasági bevándorlókat, Európa jövője szempontjából nyugtalanságot kelt a hozzájuk köthető lelki indíttatásuk, amelyek cselekvéseik rugói.
Az európai emberek jólétét látva úgy tűnik, hogy az évszázados gyarmati elnyomásért revansot kívánnak venni. Az EU intézményrendszere érthetetlenül ehhez segítséget nyújt. Európa lakossága megdöbbenéssel láthatja, hogy az USA demokrata kormányzásának beavatkozása előrevetíti az egykézben tartható európai föderális államszerkezet kialakítását.
A leköszönni nem akaró brüsszeli politikusok kezes bárányként hódolnak a maguk köré füstfüggönyt eregető pénzhatalom Európát megszállóinak. Kontinensünkön belül gyülekezik az illegális bevándorlók akár hadra is fogható serege.
Illúziónk sem lehet afelől, hogy ha támogatást kapnak, a dzsihád szellemében képesek lehetnek legitim kormányok megdöntésére.
A kitört izraeli háború máris vészes jeleneteket fest kontinensünk egére. A nyugati fővárosokban Hamászt éltető szimpátiatüntetések figyelmeztető jelenségek.
Az USÁ-t kormányzó demokrata pártiak többsége az orosz-ukrán háború eszkalálásában érdekelt. Saját véráldozat nélkül tehetik akár évtizedekig Ukrajnát gazdasági és pénzügyi gyarmattá. Az Európai Unió szövetségesként már elveszítette az esetleges védekezéséhez szükséges fegyverkészleteket, mert azok Ukrajnában szolgálnak.
Az unió pénzgazdálkodását felvett hitelek fojtogatják. Korrupt politikusaik árulják népeink jövőjét. Nemzeteink szuverenitását adják el, hiszen a kamatos pénz velünk egy tálból eszik.
Családjaink jövőjéért együtt tehetünk: kinyitjuk szemünket, véget vetünk a süketelésnek.
Erőt gyűjtünk a következő Békemenetre és a 2024-es uniós és önkormányzati választások előtt soha nem látott számban kifejezzük, hogy keresztény-nemzeti-konzervatív álláspontunk szilárd, Európa és benne hazánk ezerévesnél is régebbi kultúrája nem eladó.
Tartson bennünket össze a Szabadság – hit – Remény – Szeretet!
Csizmadia László
a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke