De volt még valaki, aki szintén nemmel szavazott.

Politikai nyilatkozatban ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását, és együttérzését fejezte ki azok felé, akik elszenvedték a támadásokat, elveszítették hozzátartozójukat, szeretteiket.

A kormánypárti frakcióvezetők által benyújtott javaslatot 168 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

Hadházy Ákos és Novák Előd nemmel szavaztak. A Momentum nem vett részt a szavazáson.

A dokumentum leszögezi, hogy Magyarország elítéli a terroristákat és az áldozatok oldalán áll, valamint elismeri Izrael jogát az önvédelemre.

A nyilatkozat felhívja a figyelmet arra, hogy közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek Európa biztonságára az ellenőrzés nélkül, nagy számban beengedett tömegek, akik között ott vannak a Hamász és más terrorszervezetek megbízottjai is. Ez a „felelőtlen és elhibázott” migrációs politika egyenes következménye. Az Országgyűlés azt is deklarálta:

Magyarország fizikai és jogi határzárral védi határait az illegális bevándorlással szemben, távol tartva a migrációval együtt járó terrorista veszélyt és garantálva a magyar állampolgárok biztonságát, és elvárja, hogy az Európai Unió minden eszközzel támogassa ezt álláspontot.

A határozathozatalnál jelen volt Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete.

MTI

Kiemelt kép: MH/Katona László