Magyarországon november 30-án kerül a mozikba.

New Yorkban, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, helyi idő szerint hétfő este tartották a Semmelweis Ignác életéről szóló Semmelweis című film világpremierjét.

Koltai Lajos rendező a Mozgókép Múzeumában (Museum of Moving Image) megtartott vetítésen elmondta, hogy nem tudományos filmet akart készíteni, hanem az embert, Semmelweis Ignácot akarta bemutatni, aki megtalálta saját útját, amelyet végigjárva elérte célját.

A New York-i világpremier alkalmából Csák János kulturális és innovációs miniszter azt hangsúlyozta a közmédiának, hogy Semmelweis Ignác útja példa. A rosszindulat és a támadások ellenére is végigvitte elképzelését, és ahogy a történelemkönyvekben is szerepel, valóban az anyák megmentőjeként maradt meg az emlékezetben. Megjegyezte, Semmelweis Ignácról ugyanúgy elmondható, hogy emberek millióinak az életét mentette meg, mint a közelmúltban Nobel-díjat kapott Karikó Katalinról.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) elnöke arról beszélt: a Semmelweis-film kiváló lehetőség arra, hogy világszerte bemutassunk egy magyar tehetséget, elmeséljük a történetét. Nagyon nagy a nemzetközi érdeklődés a film iránt, amit még inkább fokoz, hogy az elmúlt hetekben két magyar Nobel-díjnak örülhettünk Magyarországon.

„Ha belegondolunk, Semmelweis felfedezése olyan jelentőségű volt a saját korában, ami felért volna egy Nobel-díjjal, ha akkoriban már létezik ez az elismerés”

– fogalmazott.

Káel Csaba hozzátette, hogy

„Adolf Zukor is nagyon büszke lenne, ha látná, hogy New Yorkban magyar filmbemutató van”,

utalva arra, hogy a premiernek otthont adó Mozgókép Múzeuma az Adolf Zukor által alapított Paramount Pictures egykori New York-i gyártóbázisa, a Kaufmann Studios szomszédságában áll.

Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója azzal kapcsolatban, hogy a filmet a nemzeti ünnepen, október 23-án mutatták be az amerikai nagyvárosban, azt hangoztatta: az alkotás Semmelweis Ignác töretlen hitének és küzdelmes életének állít emléket, aki ugyanúgy hős volt, ahogy a pesti srácok 1956-ban.

A filmbemutatón több mint húsz ország nagykövete vett részt Namíbiától Németországon keresztül Ausztráliáig. Az est kiemelt vendége volt Courtenay Rattray, António Guterres ENSZ-főtitkár kabinetfőnöke, valamint Stewart Simonson, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese, aki a film elkészültét fontos lehetőségnek nevezte arra, hogy Semmelweis Ignác alakját a szélesebb közönséghez is közelebb vigyék és megmutassák, milyen alapvető volt a munkája a teljes gyógyászat terén.

Semmelweis Ignác története nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon nagy jelentőséggel bír.

„Személyesen is nagy megtiszteltetésként ért az a nemzetközi nyitottság, aminek köszönhetően a róla készült filmet, Koltai Lajos méltó tolmácsolásában, a tengerentúlon is bemutathatjuk”

– hangsúlyozta a film forgalmazójának korábbi közleménye szerint Lajos Tamás producer.

Az NFI támogatásával és a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült romantikus történelmi dráma Semmelweis Ignác magyar szülészorvos életét és munkásságát dolgozza fel. Az orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva törekedett arra, hogy legyőzze a 19. század egyik legpusztítóbb kórját, a gyermekágyi lázat. Semmelweis Ignác a „vaskalapos vezetés” ellen is harcolt, akik mindent megtettek, hogy tekintélyüket megvédjék a „megszállott magyar orvos” felfedezéseinek következményeitől. A romantikus, fordulatos film megidézi a 19. századi Bécs hangulatát, a korabeli kórház életre-halálra menő tragédiáit, az osztrák és magyar orvosok közötti feloldhatatlan ellentéteket és a gyötrő szerelmi vágyat.

A film rendezője Koltai Lajos, producere Lajos Tamás, Semmelweis Ignácot Vecsei H. Miklós alakítja. Mellett játszik a filmben Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is. A Semmelweis operatőre Nagy András volt, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Krisztina, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán.

A Semmelweis című film világpremierjét a Nemzeti Filmintézet és a New York-i Liszt Intézet szervezte.

Az esemény kiemelt támogatója a Semmelweis Egyetem fenntartója, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány volt.

Az alkotást a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is vetítik október 27-én. Magyarországon november 30-án kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában.

MTI

Kiemelt kép: MTI/NFI