A fideszesek mennek előre, mint a golyó, mi pedig szanaszét vagyunk. Az MSZP társelnöke még bízik abban, hogy végül minden ellenzéki párt be fog állni Karácsony mögé Budapesten.

Kunhalmi Ágnes nemrég az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának vendége volt. Az MSZP társelnöke a műsorban kijelentette, hogy szerinte az ellenzéki pártoknak együtt kellene indulniuk a közelgő EP- és önkormányzati választáson,

azzal ugyanis, hogy egymással versengenek, csak nagyobb előnyt adnak a Fidesznek.

A politikus úgy vélte, „az együttműködés hiánya nem az MSZP problémája, hanem az országé” . Szerinte az ellenzékieknek nem egymással kellene vetélkednie, hanem a Fideszt kéne megpróbálnia legyőzni. Kunhalmi a beszélgetés során kijelentette, hogy „szomorú, és hibának tartja, hogy az ellenzéki pártok nem hallgattak rá”, és a jövő nyári európai parlamenti választásokon nem közös listán indulnak.

„Mi szerettük és tiszteltük a Ferit”

A szocialisták társelnöke arról is beszélt Rónainak, hogy  máig nem érti, miért kellett annak idején elhagyniuk a pártot Gyurcsány Ferencéknek, ha most a Demokratikus Koalícióval olyan szociáldemokrata fordulatot igyekeznek végrehajtani, amit az MSZP 2010 után meghirdetett.

Mi szerettük és tiszteltük a Ferit, nem akartuk, hogy elmenjen

– húzta alá Kunhhalmi.

Muszáj lesz újraegyesíteni a baloldalt

Az MSZP politikusa úgy látja, valamilyen módon muszáj lesz újraegyesíteni a baloldalt, hogy fel tudják venni a versenyt ismét a Fidesszel szemben.

„Az ellenzéki pártok a folyamatos bizonytalanságot közvetítik a szavazók felé, miközben a fideszesek mennek előre, mint a golyó. Az önkormányzati választás az európai parlamenti választással egy napon lesz.

Egy fideszes szavazó tudni fogja, hogy ki az az önkormányzati képviselő, ki az a polgármester vagy EP-képviselő, akire szavaznia kell.

Mi meg ahányan vagyunk, annyifelé”.

Kunhalmi Ágnes arra is kitért, hogy Abban ugyanakkor bízik, hogy bár idáig csak az MSZP jelezte nyilvánosan, végül minden ellenzéki párt be fog állni Karácsony Gergely mögé Budapesten.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Forrás: Mandiner

Fotó: Facebook / Kunhalmi Ágnes