Brüsszelben változásra van szükség, mert az Európai Uniónak most olyan vezetői vannak, akik nem tudják kezelni a megváltozott ukrajnai helyzetet és a migrációt  – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő arról is beszélt, hogy újabb nemzeti konzultációval erősítené meg az egységet a választók és az ország politikai vezetése között annak érdekében, hogy kormány magabiztosan és kellő erőpozícióból tárgyalhasson Brüsszelben akkor is, ha „orkánszerű ellenszélben kell ezt tennie”.

A miniszterelnök interjút adott a Kossuth Rádió pénteki műsorában, Brüsszelből.

„Késő éjszakáig gyúrtuk egymást” – fogalmazott a kormányfő annak kapcsán, hogy a tagállami vezetőknek éjszakába nyúlóan kellett megvitatniuk az uniós költségvetést.

A végén kiderült, az eredeti, hatvanmilliárdos keretemelés valójában egy több mint száz milliárdos növekedést takar. A miniszterelnök szerint ezt az összeget a tagállamoknak kellene összedobni.

Arról is beszámolt, a költségvetésnek két fő fókusza volt, a migrációval kapcsolatos kiadások és az ukrajnai háború finanszírozása. Ezek mellett kettő kisebb is volt, a tartalékképzés, valamint a brüsszeli bürokraták béremelése.

„Komoly tárgyalásokra alkalmatlan az egész javaslat”, így visszadobták azt, további átgondolásra.

    „Békeidőben, amikor nem fodrozódik a víz, és lehet csónakázni, ezek jó vezetők, de most, amikor szélvihar van, óriási hullámok vannak, kalózhajók is feltűnnek a vizeken, ezekkel a vezetőkkel nem fogunk tudni boldogulni, az biztos” – fogalmazott.

Értékelése szerint az európai parlamenti választáson meg kell találni azokat az európai vezetőket, akik ebben a nehéz helyzetben is össze tudják hangolni a miniszterelnökök munkáját és „egy adott, jól kijelölt célra, irányra tartsanak, és oda vezessenek bennünket”.

Ugyanakkor jelezte azt is: nem csupán személyi változásokat tart szükségesnek az Európai Unióban, hanem a migrációval és a gazdaságpolitikával kapcsolatban is, mert Brüsszel időről időre előáll olyan „képtelen javaslatokkal, hogy töröljük el a rezsicsökkentést, ne szedjük el a bankoktól az extraprofit-adóval a bankoktól a jövedelmük egy részét, a kamatstopot, ami védi a családokat, szüntessük meg”.

Nem babra megy a játék, komolyra fordultak a dolgok – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, azt fogja javasolni, hogy legyen egy újabb nemzeti konzultáció.

Az ukrajnai háborúról

Orbán Viktor az interjú során beszélt az Ukrajnai háború helyzetéről is. „Magyarország se nem akarja bírni, se nem tudja bírni Ukrajna támogatását”. Szerinte akármit is csinálunk, mielőtt a pénzünket elköltjük, kell egy stratégia.

„A legnagyobb baj, hogy az a stratégia, amivel belementek a brüsszeliek ebbe a háborúba, az megbukott.”

Szerinte az volt a hiba, hogy Ukrajnát egy nyílt háborúra biztattuk, s ehhez adtunk nekik pénz és katonai eszközöket.

Amíg reális forgatókönyv volt, hogy Ukrajna nyerhet, addig volt valami stratégia, de az ukránok nem tudnak győzni a fronton, és ezt minden katonai stratéga elismeri – mondta a kormányfő. Most pedig kínos kijelenteni, hogy a korábbi stratégia nem működik.

Kell egy B-terv Ukrajna esetében – jelentette ki a miniszterelnök. „Ezekkel a vezetőkkel nem fogunk boldogulni”

– szögezte le, a jövő évi uniós választásokra utalva, s arra, hogy az ukrajnai háború kezelése egy vezetői probléma szerinte.

Új nemzeti konzultáció indul

Bejelentette azt is: új nemzeti konzultáció indul, 10-11 kérdésben. Meg kell találni azokat az uniós vezetőket, akik képesek összehangolni a kormányfők munkáját, Brüsszelben változtatni kell a migráció s a gazdaságpolitika ügyében is, mert képtelen gazdasági ötletek is vannak az asztalon. Ezért kell egy egység itthon, hogy nagy támogatás mellett tudjon tárgyalni a kormány, s ezért fog majd egy újabb nemzeti konzultáció indulni.

A migrációról

Orbán Viktor kifejtette, a migráció tekintetében előrébb vagyunk, mint 2015-ben. Mint fogalmazott, „éveken keresztül harcoltam a német nyomással szemben, akik be akarták hozni a migránsokat”. Viszont a migráció tekintetében távlatosan kell gondolkodni, a kerítés maga pedig vérvád volt.

„Ma majdnem minden ország ugyanazt képviseli, mint Magyarország 2015-ben. Győzött a mi álláspontunk”

– fogalmazott. A magyar modell pedig jól működik, mert csak az jöhet be, aki jogosult rá.

A visszatoloncolás pedig nem fog működni, hiába is hisznek benne egyesek. 

Hangsúlyozta: a migránsokkal együtt behozták a terrort, a bűnözést és azokat a konfliktusokat, amelyek Európán kívül, innen több ezer kilométerre vannak jelen. Kifejtette: ezek a konfliktusok ma itt vannak az európai nagyvárosok utcáin. Ennek a jelentőségét a magyarok talán kevésbé érzik, „mert nálunk ilyen nincsen”, hiszen „amikor erősnek kellett lenni, akkor erősek voltunk és nem engedtük be a migránsokat” – mondta.

Kiemelte: de aki beengedte őket, már együtt él olyan konfliktusokkal, amelyek nem ide valók, hanem úgy jöttek messziről, mert „a bajt hozták ide, ahelyett, hogy a segítséget vitték volna oda”, pedig pont fordítva kellene.

„Még sokat kell harcolni Brüsszelben, hogy megértsék a földközeli magyar álláspontot, mert Brüsszelben buborékban élnek” – szögezte le. Orbán szerint nem lehet az emberekre úgy tekinteni, hogy társadalmi kísérleteket hajtsunk végre rajtuk, ahogyan azt a migránsokkal akarják tenni. Itt egy más civilizációból jött emberekről beszélünk – tette hozzá, felvetve: miért kell őket idehozni?

Kínai kapcsolat

Orbán Viktor a kínai kapcsolatról elmondta, valahogy úgy alakult, hogy 1949 után jó kapcsolat alakult ki a kínaiakkal. Medgyessy Péter is kifejezetten jó viszonyt alakított ki Kínával – jegyezte meg.

A miniszterelnök szerint óriási előnyünk van Kínában, s ezzel a hatalommal való kapcsolatot nem érdemes elvetni.

A kormányfő rámutatott arra, hogy a zöldenergia esetében a kínaiak a napelemek területén nagyon jók. A legnagyobb kérdés, hogy kinek lesz meg a képessége arra, hogy a megtermelt zöldenergiát eltárolja. A verseny ma abban zajlik, hogy ez a tárolási képesség meddig tartható el, az utóbbiban pedig a kínai cégek a legjobbak – ismertette a kormányfő. Nekünk keresni kell azokat a pontokat, ahol a felzárkózásunkat gyorsítani tudjuk, és a kínaiakkal való együttműködés vezérfonala a zöldenergia.

CSOK Plusz

„Ha nincs gyerek, akkor nincs jövő” – s ezért született meg az újabb családtámogatási rendszer, a CSOK Plusz.

A kormány legfontosabb feladata ugyanis, hogy segítse a gyermekvállalást.

Forrás: MTI / civilek.info

Címlapkép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth Rádiónak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) brüsszeli képviseleti irodájában az Európai Unió állam- és kormányfõinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozója idején, a második napon, 2023. október 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher