Hajómutyi, offshore cégek, közbeszerzési botrányok, gyurcsányista tanácsadók – ez ma Karácsony Budapestje.

„Ahová Gyurcsány emberei beteszik a lábukat, ott havi szinten derülnek ki hozzájuk köthető visszásságok Budapesten. Mindenhol megjelentek a fővárosban az egykori Gyurcsány-kormány miniszterei, államtitkárai, kabinetfőnökei, vagy a hozzájuk köthető emberek, átveszik az irányítást, és ehhez Karácsony Gergely nyugodt szívvel asszisztál” – hangsúlyozta a Metropolnak Wintermantel Zsolt.

A Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint a felelőtlenség és a visszásságok miatt összességében milliárd fölötti az az összeg, amit eddig bírságra kellett kifizetnie Budapestnek, emellett pedig ott vannak azok az ügyek, amelyekben büntetőeljárás van folyamatban.

„Ilyen a hajótender, amelyet vélhetően szintén nem sikerült szabályosan lefolytatnia a BKV-nak, mert jelen pillanatban is rendőrségi nyomozás van folyamatban” – tette hozzá.

Tarlós István idején vezették be a menetrend szerinti dunai hajójáratokat Budán és Pesten is, segítve a szárazföldi tömegközlekedést, de turisztikai célokra is lehetett használni. Csupán BKK-jegyet kellett váltaniuk az utasoknak. A rendszer beindításához – aminek egyébként egész Budapest örült – a már meglévő hajókból álló flottát állították üzembe felújított állapotban. Ennek további üzemeltetésére írt ki pályázatot már 2021-ben Karácsony Gergely.

Annak ellenére, hogy a résztvevő pályázók maguk is jelezték, hogy az a cég, amelyet a BKV nyertesnek hoz ki, vélhetően hamis referenciával bír, és vizsgálatot kértek, a BKV mégis kihozta győztesnek az ominózus céget. Emiatt született feljelentés az ügyben, a rendőrség hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt már két gyanúsítottat kihallgatott.

A BKV havonta átlagosan négy-ötmillió forintot költ azokra a hajókra, amelyek már harmadik éve nem közlekednek menetrend szerint a Dunán, spórolásra hivatkozva. A hajók egy budapesti kikötőben állnak, alkalmanként rendezvényekre adják őket bérbe.

„Eredetileg pénzhiányra hivatkozva szüntette be a Tarlós idején indult szolgáltatást Karácsony Gergely. A valódi ok azonban ismeretlen maradt, hiszen ez az érv sántít, mert ebben az esetben nem érthető, hogy miért írták ki előtte nem sokkal a pályázatot a működtetésre… De az is lehetséges, hogy a bűncselekménygyanús történet kipattant és elindult a nyomozás, ami miatt megijedtek. Nem lehet tudni, de az biztos, hogy valami nem kerek, és a dunai közlekedési szolgáltatás szégyenszemre nem működik. Ezt is sikerült elbaltázniuk Karácsonyéknak” – mondta Wintermantel Zsolt. A főváros Fidesz–KDNP frakcióvezetője hozzátette: „Nem ez az egyetlen botrány a baloldal és Karácsony Gergely vezette fővárosi közlekedési szektorban.”

A Tüttő Katalin-féle botrányos buszbérléstender is igen hangzatosra sikerült, a tévesen árusított reptéri transzferbuszjegyekről és a reklámtender kapcsán közel egymilliárd forintot bukott a főváros.

A BKV használtbusz-bérlési pályázata során olyan céggel szerződtek, amelyet a kiírás előtt pár nappal hoztak létre, saját busza sem volt, a pályázat során más cég tulajdonában lévő buszokkal pályázott. Karácsonyék azóta sem válaszoltak arra, ki döntötte el, hogy az offshore hátterű kamucéggel kössenek szerződést, ki a felelős.

Emlékezetes a frankfurti villamosok beszerzésének ügye is, aminek a pályázatát konkrét cégre írták ki.

Karácsony Gergely 2021-ben, a rendkívüli jogrend utolsó napján egyedül döntött a használt járművek 7 milliárdos beszerzéséről. Nem vitte közgyűlés elé a beszerzést, pedig nem aprópénzről volt szó. Ráadásul a közbeszerzés jogszerűtlenül lett kiírva, vélhető módon „előkészítve a frankfurti villamosok számára az eredményes pályázást”. Aztán gyorsan kiderült az is, hogy Frankfurt azért selejtezte le a villamosokat, mert azok nem klimatizálhatók, ezért nyáron nagy bennük a forróság. A Közbeszerzési Döntőbizottság több súlyos jogsértést is feltárt a BKV-nál a villamosmutyival kapcsolatban. Nemcsak 150 millió forintos bírságra kötelezte, de a Készenléti Rendőrség is nyomozást rendelt el „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűntett gyanúja miatt.

Ötvenmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a Budapesti Közlekedési Központot a jegyértékesítő automatákban használt biztonsági hőpapír beszerzése miatt.

A BKK igazgatóságának tagjaként Wintermantel Zsolt azt nyilatkozta, hogy több alkalommal felhívta a figyelmet a lehetséges problémákra és az eljárás során közreműködők szakmai felelősségére, de a Draskovics Tibor vezette testület lesöpörte észrevételeit, és a drágább árajánlatot benyújtó céget hozta ki győztesként.

Karácsonynak a 2019-es választások után csak alá kellett volna írnia a szabályos közbeszerzésen érvényes és nyertes ajánlatot a francia hátterű multinacionális céggel az emlékezetes reklámtender ügyében.

A szerződés szerint a multi nyolc éven keresztül évi több mint 1,7 milliárd forintot fizetett volna a járműágazathoz, illetve a BKK infrastruktúrájához tartozó reklámfelületek hasznosítási jogáért (inflációt követve). Karácsonyék eddig ismeretlen okból nemet mondtak, inkább újra kiírták ugyanazt a közbeszerzést. A megismételt eljárás után, belecsúszva a Covid-járvány időszakába, két és félszer kevesebb pénzért vitte el ugyanaz a cég ugyanazt a tendert. A budapestiek vesztesége így naponta nagyjából 2,6 millió forint, havonta mintegy 80 millió, évente pedig csaknem egymilliárd forint.

A reklámtender miatt 115+5 millió forint büntetés megfizetésére kötelezte a fővárost a Közbeszerzési Döntőbizottság.

A BKK és a BKV két év alatt 200+60 milliós bírságot kapott: a főváros közlekedési cége 2021-ben sem tartotta be a közbeszerzési szabályokat, akkor a Blaha Lujza tér felújítása kapcsán hibáztak. A Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezéssel és működtetéssel foglalkozó cégei egyébként 2021 végéig a reklámtenderrel együtt több mint 200 millió forintos bírságot kaptak, amelyet a budapesti adófizetők fizettek meg. Például a multifunkciós tehergépjárművek közbeszerzése kapcsán vétettek olyan hibát, ami újabb 5 millió forintjába került a BKV-nak.

Wintermantel Zsolt korábban már kitért néhány olyan döntésre is, amelyek százmilliót vesznek ki a budapestiek zsebéből, és amelyek a baloldali városvezetés felelőtlen gazdálkodását jól mutatják.

Egy Fővárosi Közgyűlésen kérdezte meg a főpolgármestert: „Biztos, hogy Karácsony Gergely a megfelelő embereket nevezte ki a fővárosi pozíciókba? Draskovics Tibor, Katona Tamás, Gál J. Zoltán, Szabó Zoltán és a többiek. A Gyurcsány-kormányok államtitkárai és miniszterei sorakoznak a cégekben mindenfelé. Főpolgármester úr, nem Dobrev Klára körül alakult árnyékkormány, hanem itt a fővárosban, az ön segédletével” – hangsúlyozta akkor a Fidesz–KDNP frakciójának vezetője.

Úgy látszik, hiába fizet meg 34 tanácsadót a Városháza, Karácsony Gergely 4 éve csőddel riogat és fizetésképtelenségről beszél. A megszorító csomag részeként most már hitelfelvételbe is belehajszolta a várost, de arra mégis van pénze közben, amire a DK-s többségű képviselők akarják, hogy legyen.

Wintermantel szerint ilyen a „Lakógyűlés” bonyolítása is, amelyben megjelennek az alábbi cégek:

Ott sorakozik például a Crevocorp Kft., amely megalakulása óta jól ismert Dobrev Klára előkampányából, és dolgozott a DK pártalapítványa, vagy éppen László Imre, vagy Niedermüller Péter, vagy Cserdiné Németh Angéla polgármesterek számára is. A baloldali vezetésű II. kerülettől is kapott milliós megbízást, de ők voltak azok, akik Márki-Zay Péter szórólapjait, reklámanyagait is készítették a tavalyi országgyűlési választás előtt. De feltűnik a Publicus közvélemény-kutató intézet és felbukkant Záránd Péter – Márki-Zay, a Momentum és Puzsér Róbert egykori kampányfőnöke is, milliós megbízásokat kapva – mutatott rá Wintermantel.

Metropol.hu

Borítókép: Karácsony hitelfelvételbe hajszolta bele a fővárost, de a DK-s képviselők kívánságait bármikor teljesíti
Forrás: MTI/Bruzák Noémi