30 millió forint értékű, 10 tonnányi adományt kaptak az idősek a Vajda-Papírtól.

Háromezer idősgondozásban élő embert lát el egy évig higiéniai papírtermékkel a Vajda-Papír a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben. A több, mint 30 millió forint értékű, 10 tonnányi adományt Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke és a Fő utcai Gondviselés Házában működő idősotthon lakói vették át a szeretetszolgálat központjában szerdán.

Vajda Attila, a Vajda-Papír alapító-ügyvezető igazgatója az adomány átadásakor a közlemény szerint elmondta: a cég eddig is kiemelten kezelte a társadalmi felelősségvállalást, különös tekintettel a szociálisan rászoruló emberek támogatását. Nemes célnak nevezte az idősek, elesettek megfelelő színvonalú ellátását, ami egyben az emberi méltóság megőrzéséhez is hozzájárul.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vajda-Papír közötti együttműködés 2020-ban kezdődött.

A közleményben idézték Kozma Imrét, aki hangsúlyozta: a kereszténységet élővé, vonzóvá a karitatív cselekedetek teszik.

„A cselekvő hazafiság azt jelenti, hogy felelősek vagyunk egymásért, a szűkebb és tágabb közösségért. Oly nagy szükségünk lenne erre a mindennapokban”

– mondta.

Beszélt arról is, hogy egy társadalom értékrendjét minősíti, hogy miként gondoskodik a gyermekekről, idősekről, szegényekről.

„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat minden rendelkezésére álló eszközzel e társadalmi értékrend javításán fáradozik. Szeretnénk megmutatni a világnak, hogy a szeretet hatékony tékozlása az egyetlen helyes út a segítséget várók felé”

– fogalmazott.

Kozma Imre elmondta, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat arra törekszik, hogy az idős emberek minél tovább maradhassanak saját környezetükben. Ennek érdekében vezette be Magyarországon elsőként a házi gondozás mellett a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást és indította el az elzárt tanyákon élőket látogató tanyagondnoki szolgálatát.

Országszerte 27 bentlakásos és hét nappali intézményben, valamint házi segítségnyújtással, jelzőrendszeres házi gondozással, és önkénteseik segítségével mintegy 2700 idős ember gondos ápolását végzik naponta.

A 24 éve családi vállalkozásként alakult Vajda-Papír jelenleg csoportszinten mintegy 700 munkavállalót foglalkoztat.

MTI

Kiemelt kép: Kozma Imre, a szeretetszolgálat alapító elnöke (j) és Vajda Attila, a Vajda-Papír alapító-ügyvezető igazgatója (b) a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vajda-Papír közös sajtótájékoztatóján és az adomány átadásán Budapesten, a Fő utcai Gondviselés Házában 2023. november 15-én. Háromezer idősgondozásban élő embert lát el egy évig 30 millió forint értékű, 10 tonnányi adomány higiéniai papírtermékkel a Vajda-Papír a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben. MTI/Mónus Márton