Az új tárca neve Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium lesz majd.

Az indoklás szerint

„az eddig önálló munkaszervezettel nem rendelkező területfejlesztési miniszter jogi- és szakmai mozgástere az önálló minisztérium létrehozásával nagyságrendileg bővül”.

Navracsics Tibor korábban már korábban említette, hogy tárgyalnak Orbán Viktorral egy új minisztérium létrehozásáról, amelynek ő lenne a vezetője. Ezt legutóbb október elején az atv.hu-nak is megerősítette.

Az új tárca létrehozásával járó átszervezés leginkább Gulyás Gergely minisztériumát érinti majd

A most benyújtott tervezet szerint a területfejlesztésért és az uniós forrásokért felelős Navracsicshoz kerül a Miniszterelnökségről a közigazgatási portfólió, míg a Gulyás Gergely tárcája a jövőben tisztán politikai feladatokat látna majd el. Az új minisztérium

„a Miniszterelnökség szervezetéből történő kiválással jön létre”.

Nem ez lesz az első Navracsics-féle közigazgatási tárca

Navracsics Tibor ugyanis a 2010-es Orbán-kormányban miniszterelnök-helyettesként és igazságügy-miniszterként a közigazgatásért is felelt. A 2010 és 2014 közti ciklusban a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetésével felelt területért.

Októberben a miniszter azt nyilatkozta az atv.hu-nak, hogy az EU-s forrásokkal kapcsolatos hatásköreit nem érinti a tervezett átalakítás.

HVG

Kiemelt kép: Földházi Árpád/Mandiner