Robert Lantos kanadai producerrel a Hunyadi János életét, nándorfehérvári diadalát bemutató tízrészes szériáról az Index készített interjút, melyben azt is elmondta, hogy mikorra várhatják a nézők a hazai premiert.

A producer elmondta, hogy egy évtizede még nem lett volna esélye egy magyar nyelven forgatott sorozatnak világsikerre, azonban a streamingszolgáltatások meghonosodásával ez a helyzet megváltozott.

– Ez a produkció úttörő. Az a feladata, hogy kapukat nyisson világszerte a magyar történeteknek és a magyar filmszakmának. Ennek a kis országnak hihetetlenül érdekes és fontos történelme van. Ami Magyarországon történt, érinti egész Európát, az egész világot. Nemcsak Hunyadi története, hanem sok minden más is. Ezt mi, magyarok tudjuk, talán néhány szomszédos ország is tudja, de a világ nem. Szerintem ezt a kaput most kinyitjuk. Miután nyitva a kapu, már jöhetnek mások is – jelentette ki a magyar származású filmes.

Lantos elmondta, hogy a világon a magyar művészfilmek már ismertek, jó hírük van, de ha ez a sorozat beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor a többi műfaj, az egész magyar filmes szakma új szintre emelkedhet.

A gyártással kapcsolatban elmondta, hogy a film díszleteit Fóton építették fel, és azt tervezik, hogy a forgatás után nem semmisítik meg, közművelődési, turisztikai célokra fogják használni. A produkció rendkívül látványosnak ígérkezik, mert a legmodernebb számítógépes trükkökkel sem fukarkodnak.

A szereplők kiválogatásánál arra törekedtek, hogy minden szerepet az adott nemzet saját színészei játsszák. Habsburg Frigyest Laurence Rupp osztrák színész, a szultánt Murathan Muslu török művész alakítja. A pápát az olasz Giancarlo Giannini alakítja, míg Barankovics szerb despotát Rade Serbedzija szerb színész formálja meg.

A castingok egy évig tartottak, a legnehezebb dolguk a Hunyadit játszó színész kiválasztásával akadt, ugyanis Magyarországon nem találtak a feladatnak maradéktalanul megfelelő művészt. A határon túli magyar színészeket is megkeresték, és Szlovénia, Szlovákia, Horvátország után Erdélyben bukkantak rá Kádár L. Gellértre, akiben szerintük megvan az az ősi erő, a harciasság, amelytől hitelessé válik az alakítása.

Ha jól haladnak a munkálatokkal, akkor az első közönségvetítésekre 2024 decemberében kerülhet sor. A sorozatot itthon a TV2 fogja sugározni, külföldön eddig Ausztriában és Szlovéniában biztosan adásba kerül. Amint az első részek elkészülnek, levetítik a nagy vásárlóknak Amerikában, Angliában, Ázsiában és Európa-szerte.
Robert Lantos azt is elárulta, elképzelhető, hogy a szakmai premier olyan eseményeken lesz, mint a MIPCOM fesztivál Cannes-ban, vagy a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál.

Magyar Nemzet

Fotó forrása: Novák Katalin Facebook oldala