Egy kolumbiai transznemű nő szerint a szentatya megnyitotta előttük az egyház ajtaját.

Ferenc pápa nemrégiben tett gesztusa, hogy a transznemű katolikusokat üdvözölte, nagy visszhangot keltett a Rómától délre fekvő, tengerparti városban a transznemű nők körében.

A helyi plébánosnak köszönhetően ennek a közösségnek a tagjai ma már havonta ellátogatnak a pápa szerdai általános audienciáira, ahol VIP-helyet kapnak – írta az AP News.

A lap emlékeztetett arra is, hogy a koronavírus-járvány tombolásakor a Vatikán buszokkal szállította őket az egészségügyi intézményébe, hogy minél hamarabb megkaphassák az oltást.

Vasárnap ezek a transznemű nők – akik közül sokan latin-amerikai migránsok, és prostituáltként dolgoznak – több mint ezer szegényhez és hajléktalanhoz csatlakoztak a Vatikán előadótermében a katolikus egyházfő vendégeként a szegények világnapja alkalmából megtartott ebéden.

„Az egyház ajtajai megnyíltak előttünk”

Az AP News összeállításában úgy fogalmazott, hogy a marginalizált transzközösség számára ez csak a befogadás legújabb gesztusa volt egy olyan pápától, aki az LMBTQ+ közösség felé való közeledést pápasága egyik jellemzőjévé tette, szavakban és tettekben egyaránt.

„Korábban az egyház zárva volt előttünk. Nem láttak bennünket normális embereknek, az ördögöt látták bennünk” – mondta Andrea Paola Torres Lopez, a Consuelo néven ismert kolumbiai transznemű nő, akinek konyháját Jézus képei díszítik.

 Aztán megérkezett Ferenc pápa, és az egyház ajtajai megnyíltak előttünk”

– húzta alá.

A lap felidézte a pápa egyik legutóbbi nyilatkozatát, amelyben maga az egyházfő utalt arra, hogy az azonos nemű párok is részesülhetnek egyházi áldásban.

Kiemelt kép: MASSIMO VALICCHIA / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP