Elégedett a VMSZ elnöke a vasárnapi szerbiai választásokon elért eredménnyel, ahol Orbán Viktor szövetségese ugyancsak elsöprő fölényt szerzett.

Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke a választások eredményeit kommentálva.

Kiemelte: a párt célja az volt, hogy megtartsa az önálló képviselőcsoportját a belgrádi parlamentben (amihez öt képviselő kell), ezt a célt pedig minden előzetes eredmény szerint elérte.

Rámutatott, hogy a VMSZ egy nehéz időszakot, a pártelnök, Pásztor István halálát követően is meg tudta tartani az erejét. Mint mondta, sokan arra számítottak, hogy egy ilyen tragédiát követően szétmorzsolódik a párt, azonban nem ez történt, a párt egységes és erős maradt, a vajdasági magyarok támogatták a pártot.

Szerbiában az előrehozott parlamenti választás mellett vajdasági tartományi választást is tartottak.

A vajdasági tartományban a VMSZ-nek a harmadik legnagyobb képviselőcsoportja, ezzel megelőzve több szerb pártot is. A Vajdasági Magyar Szövetséget csak a Szerb Haladó Párt listája és a Szerbia az erőszak ellen nevű ellenzéki lista előzte meg.

Pásztor Bálint megköszönte a magyar kormánynak, illetve a Fidesznek azt a támogatást, amelyet a kampány során nyújtott a VMSZ-nek. A megbízott pártelnök a támogatóknak és az aktivistáknak is köszönetet mondott azért, hogy a VMSZ a segítségükkel meg tudta tartani politikai erejét.

A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy az országos, a tartományi és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, a fővárosban csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást.

Az államfő szerint Belgrádban egy párton kívüli személyekből álló lista, A nép egy hangja lehet a mérleg nyelve. Utóbbi tömörülés vezetője azonban közölte, hogy egyik oldalt sem kívánja támogatni.

A szerb államfő választási győzelméhez Orbán Viktor az X-en gratulált:

Szerbiában a nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem a háromszázalékos küszöb elérésétől függ: a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt anélkül, hogy el kellene érnie a 3 százalékot. A természetes küszöb meghatározásakor a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak. A várakozások szerint így a parlamentbe a Vajdasági Magyar Szövetség hat képviselője, a bosnyák-horvát összefogás három politikusa, két további bosnyák, két albán és egy orosz kisebbségi képviselő kerül be.

A választási bizottság hétfő este közli előzetes eredményeit, amennyiben pedig sehol nem kell megismételni a voksolást, csütörtökig estig közöl végleges eredményeket.

MTI

Borítókép: Az eddigieknél is jobban szerepelt a VMSZ a választásokon Pásztor Bálint vezetésével
Forrás: Facebook/Pásztor Bálint