A szlovák kormányfőnek is ki kellett volna sétálnia a teremből az Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásaival kapcsolatos döntés előtt egyes pozsonyi vélemények alapján.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nem ért egyet Ukrajna EU-s csatlakozási tárgyalásaival, és szerinte Robert Fico miniszterelnöknek úgy kellett volna viselkednie a brüsszeli csúcson, ahogyan Orbán Viktor tette, azaz elhagyni a termet a döntés előtt – írja a Pravda.

Az SNS úgy véli, Ficónak Orbánhoz hasonlóan vétóznia kellett volna Ukrajna pénzügyi támogatását is.

A szlovák miniszterelnök az EU-csúcs után azt mondta az 50 milliárd eurós segélytervről, hogy azért nem állapodtak meg a tagállamok, mert volt egy másik vélemény is, a magyar álláspont, amit tiszteletben kell tartani.

Fico arról is beszélt Brüsszelben, hogy az ukránok csatlakozási folyamatának megkezdése csak egy túlértékelt politikai gesztus.

Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója is hangsúlyozta, legalább 75 olyan pont van még, amelyben egyhangú döntéshozatalra van szükség, tehát Magyarország hozzájárulása nélkül a folyamat nem tud továbbmenni.

Mandiner.hu

Borítókép: Robert Fico szlovák miniszterelnök az uniós országok állam- és kormányfõinek csúcstalálkozóját megelõzõ, kibõvített V4-es egyeztetésre érkezik Brüsszelben 2017. december 14-én.
Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq