Budapest és Ankara ma ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulóját, azonban ez a nap minden bizonnyal nemcsak emiatt marad emlékezetes Recep Tayyip Erdoğan számára, aki egy rendkívüli meglepetésben részesült a Karmelita kolostor előtt.

A Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács következő ülésére érkezett hétfőn Budapestre Recep Tayyip Erdoğan török elnök, aki biztonsági, védelmi ipari és gazdasági ügyekről tárgyal Orbán Viktorral.

A török államfőt Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadással fogadta a Hősök terén, majd a két elnök a Sándor-palotában folytatott négyszemközti egyeztetést.

A köztársasági elnök a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Törökország kulcsország Magyarország számára az illegális migráció feltartóztatása, valamint az energiabiztonság szempontjából, de fontos szerepe van az ukrajnai háború, valamint a közel-keleti konfliktus tekintetében is, amelyekről szintén tárgyalt a két államfő. Törökország NATO tagállamként is szövetségese Magyarországnak.

A NATO kapcsán a két elnök az Észak-atlanti Szövetség keleti szárnyának kihívásairól, illetve bővítésének nehézségeiről is egyeztetett.

Mindkét elnök örömét fejezte ki, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételének centenáriumán jók és egyre erősödnek a magyar-török kapcsolatok. Mindketten üdvözölték, hogy ennek jeleként a török elnök magyarországi látogatása alkalmával 17 megállapodás aláírására kerül sor, köztük a két ország közötti kiemelt stratégiai partnerségi megállapodás aláírására is.

Novák Katalin örömét fejezte ki, amiért a két ország között családügyi kérdésekben is együttműködés jön létre.

A Magyarország és Törökország közötti együttműködés jó példája a diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulója alkalmából meghirdetett, most kezdődő magyar-török közös kulturális évad, amely hűen tükrözi majd a két ország kultúrájának gazdagságát és közös pontjait, és amelynek megszervezéséhez nyújtott segítséget kölcsönösen megköszönte egymásnak a két államfő.

Novák Katalin és Recep Tayyip Erdogan részt vesz a magyar-török közös kulturális évad hétfői nyitókoncertjén a Művészetek Palotájában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt jelentette be, hogy Magyarország és Törökország minden eddiginél szélesebb körű energetikai együttműködésbe kezd

egy friss megállapodás alapján, amelynek nyomán jövő évtől megindulhat a törökországi földgáz vásárlása.

Mindemellett Orbán Viktor miniszterelnök egy igazán különleges ajándékkal lepte meg a török államfőt:

„Egy lovas nemzet ajándéka egy lovas nemzetnek: Főúr, a Mezőhegyesi Ménesbirtok nóniusz ménje” – írta a közösségi médiában a magyar kormányfő, aki egy fotót osztott meg az ajándékozásról.

A vendég sem maradt szégyenben: a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott kép tanúsága szerint Orbán Viktor egy Togg márkájú autót kapott a török elnöktől.

Orbán-Erdogan-Togg

Budapest, 2023. december 18.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke (j) egy Togg márkájú autót ajándékoz Orbán Viktor kormányfõnek (b) a Karmelita kolostornál 2023. december 18-án.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Facebook
MTI

Borítóképe: A magyar köztársasági elnök katonai tiszteletadással fogadta a török vendéget
Forrás: Facebook/Novák Katalin