Már Nyugaton is látják: Orbán politikája győzött, kérdéses, hogy ezt mikor vallják be hivatalos fórumokon is.

Az UnHerd These Times című podcast műsorában Tom McTague és Helen Thompson foglalkozott az európai politikával. A beszélgetés során a migráció kérdésével kiemelten foglalkoztak. Rögtön a műsor elején leszögezték, hogy Magyarországon érdekes hozzáállást tapasztalnak. Egész pontosan Orbán Viktor politikájára utaltak, aki nemrég megvétózta az Ukrajnának nyújtott európai segélycsomagot, viszont nem vétózta meg az Ukrajnának az EU-hoz való csatlakozási tárgyalások megkezdését.

Orbán Viktor politikájával kapcsolatban Tom McTague kiemelte, hogy a 2015-ös menekültválság idején Angela Merkelt a liberalizmus megtestesítőjének tekintették Európában, vele szemben Orbán Viktorban az illiberalizmus jelképét látták.

Az akkori eseményeket sokan a két nagy politikus szembenállásaként fogták fel. Viszont mindketten ugyanúgy az Európai Néppártban voltak, más szóval, nem voltak igazi politikai ellentétek, hanem politikai szövetségeseknek számítottak.

A kettejük közti egyetlen jelentős nézeteltérés a menedékkérők ügyében volt tapasztalható, egész pontosan az Európába érkezett migránsok szétosztásában.

Tom McTague azonban arra a következtetésre jutott, hogy a későbbiek során Merkel álláspontja nagyon gyorsan egybeesett Orbán álláspontjával a tágabb kérdésben, vagyis abban, hogy lényegében meg kell akadályozni, hogy a menedékkérők Európába jöjjenek. „Úgy gondolom tehát, hogy a történet valójában a közeledésről szól.

És a német politikában azóta is konszenzus van arról, hogy 2015 nem ismétlődhet meg.

Tehát Orbán azt mondja, hogy ebben a kérdésben ő győzött. És szerintem igaza is van” – fogalmazott Tom McTague.

Tom McTague szerint a jobbközép gyakran Európa-barát módon fogalmazza meg ezeket a kérdéseket, míg a szélsőjobboldal néha euroszkeptikus módon teszi ezt.

Az igazság viszont az, hogy sok kérdésben valójában ugyanazokról a dolgokról beszélnek és ugyanazokat a megoldásokat javasolják – vonták le a következtetést a műsorban.

Már valóban elindulhatott egyfajta fordulat Németországban, mert már a CDU egyik vezető politikusa is külföldre küldené a menedékkérőket. Jens Spahn (aki jelenleg a CDU egyik frakciójának alelnöke) egy hétvégi eseményen beszélt arról, hogy pártja támogatja azt a javaslatot, miszerint a menedékkérőket más országokba kelleni küldeni addig, amíg el nem bírálják a menedékkérelmüket.

Az általa konkrétan megemlített országok közt szerepel Ghána, Ruanda, Moldova, valamint Georgia.

A műsorban elhangzott másik jelentős következtetés az, hogy az EU 2023 június óta próbál véglegesíteni egy megállapodást Tunéziával, amely megállapodás értelmében Brüsszel pénzt adna az észak-afrikai országnak azért, hogy szigorítsák a határellenőrzést. Giorgia Meloni, Mark Rutte, valamint Ursula von der Leyen egyaránt támogatta a javaslatot.

Mandiner.hu

Borítókép: Migránsok a határ szerb oldalán a magyar oldalon álló rendőrnőkkel szemben a magyar-szerb határon, Röszke térségében
Forrás: MTI/Ujvári Sándor