A világ 48 országából érkezett mintegy ötezer fiatal részvételével megkezdődött csütörtökön a taizéi ökumenikus szerzetesközösség 46. európai ifjúsági találkozója Ljubljanában.

A január 1-jéig tartó rendezvényen a különböző keresztény felekezetekhez tartozó fiatalok többnyelvű közös imákon vesznek részt templomokban és sportcsarnokokban, társadalmi kérdésekről vitáznak, és megünneplik a szilvesztert is, alkohol nélkül.

Ferenc pápa a konferencia kezdetére küldött köszöntőjében felszólította a résztvevőket, hogy váljanak hídépítőkké a népek, kultúrák és vallások között.

Váljanak valósággá a szeretetről, az igazságosságról és a békéről szóló álmaitok – írta a pápa üzenetében, amelyet csütörtökön tett közzé a Vatikán Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával.

Nehéz időket élünk, konfliktusok és háborúk vannak szerte világon, mert már senki sem hallgat ránk – hangsúlyozta a pápa, aki felszólította a fiatalokat, hogy építsék „a meghallgatás, a párbeszéd és a nyitottság világát”.

A taizéi közösség hagyományos találkozóját, melyet az év fordulóján mindig más európai nagyvárosban rendeznek, most a szlovén fővárosban tartják. A franciaországi Taizében működő közösség vezetője szerint azért, mert Ljubljana „Kelet és Nyugat, Észak és Dél találkozási pontján fekszik”.

A taizéi szerzetesközösség 1978 óta rendez találkozót a 17 és 35 év közötti keresztény európai fiataloknak.

Az év végi ifjúsági találkozók célja egy előre meghatározott tematika szerinti közös gondolkodás, közös ima, ezáltal a nemzetek közötti párbeszéd és bizalom erősítése.

A találkozónak kétszer is (1991-ben és 2001-ben) Budapest adott otthont.

MTI

Borítókép: Ljubljanában megkezdődött a 46. taizéi ifjúsági találkozó
Forrás: Facebook/Taizé