Román nyelven is boldog új évet kívánt Márki-Zay Péter, és a gesztus mögött az húzódik, hogy Hódmezővásárhely balliberális polgármestere alapfokon megtanult románul 2023-ban.

Minderről maga a politikus számolt be közösségi oldalán a tavalyi év utolsó napján posztolt bejegyzésében. Az anyaországi ellenzéki pártok egykori közös kormányfőjelöltje azt írta, hogy 2023 januárjában kezdte el a román nyelv tanulását a Duolingo internetes nyelvtanuló oldalon, és december 30-án fejezte be a 40 leckéből álló teljes tananyagot.

Közlése szerint

december 23-án Aradon tolmácsolás nélkül is tudta követni a román megemlékezéseket és udvariasságból néhány román mondatot elmondott maga is.

„Mindenkinek szeretettel ajánlom ezt a remek eszközt nyelvtudásának gyarapítására, és a szomszéd nyelvek és kultúrák megismerését is, hogy békében és szeretetben élhessünk együtt Európában, hogy soha többé ne lehessen bennünket egymás ellen uszítani, és soha többé ne legyen háború!” – írta Márki-Zay Péter.

Az ellenzéki politikus magyarázata szerint a fentiek mellett azért is a románra esett a választása, mert angolul, németül, franciául, spanyolul és oroszul már külön-külön is több évet tanult. Hozzátette, ha 2024-ben egy új nyelvet választ, akkor az a szerb lesz.

„Vă doresc un an nou fericit!” – kívánt román nyelven boldog új évet posztjában Hódmezővásárhely polgármestere.

Forrás: kronika.ro

Fotó: MTI/Rosta Tibor