Elhunyt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának Marosvásárhelyen ápolt súlyos sérültje – közölte az Agerpres hírügynökséggel a Maros megyei klinikai sürgősségi kórház szóvivője.

Mariana Negoita a román hírügynökségnek elmondta: a lány – akinek állapota a december 18-i szerencsétlenség óta válságos volt – helyi idő szerint délután fél négykor hunyt el a kórházban.

A marosvásárhelyi orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megmentsék

– mondta a szóvivő.

Mint arról már a civilek.info is beszámolt, Székelyudvarhelyen decemberben részben összeomlott a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának épülete, négy diákot temetve a romok alá. Egyikük azonnal meghalt.  A lány a harmadik volt a tűzoltók által kimentettek közül. Eszméletlen volt, de a mentőorvosoknak sikerült újjáéleszteniük, válságos állapota miatt Marosvásárhelyen ápolták.

Az Óbudai Egyetem továbbra is gyűjti az adományokat a károsultak megsegítésére: a decemberben felajánlott ötmillió forint mellé további kétmillió forint gyűlt eddig össze a baleset áldozatainak, családtagjainak, illetve az épület helyreállítási költségeinek támogatására.

MTI

Címlapkép: A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának összeomlott épületrésze 2023. december 19-én. Az elõzõ napon történt falomlásban egy 17 éves diák életét vesztette. A romok alól három diákot sikerült kimenteni, egy súlyosan, kettõ könnyebben megsérült.
MTI/Veres Nándor