A horvátországi férfi vízilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott Szerbia ellen szállt medencébe az elődöntőért.

A végig kiegyenlített találkozón, nagy küzdelemben, ötméteresekkel győzött úgy, hogy Marko Radulovics kiejtette a kezéből a labdát a saját próbálkozásánál, és mivel a többiek mind belőtték, nyertünk. Az olaszok elleni bravúrgyőzelmünk után a szerbek fogadkoztak, hogy nem becsülik le a fiatal magyar csapatot, és így is tettek.

Ennek ellenére a magyar válogatott sem ijedt meg, végig nagy koncentrációval játszott.

Rendkívüli taktikai fegyelem jellemezte mindkét csapatot, ezért egyik válogatott sem tudott egy gólnál többel vezetni. Hol mi, hol a szerbek ragadták magukhoz a vezetést, s bár az utolsó negyedre egygólos előnnyel fordultunk, már látszott a fáradtság, így kevés igazi helyzet alakult ki. A szerbek mégis előnyt szereztek, így nem sokkal a vége előtt muszáj volt egyenlíteni, ami Vigvári Vincének sikerült (10–10), majd kivédekeztünk egy szerb emberelőnyt. Az utolsó támadás a miénk volt, azonban nem kockáztattunk, így jöhettek az ötméteresek.

A szétlövésben a magyar játékosoknak nem remegett meg a kezük, Marko Radulovicsnak viszont kicsúszott a kezéből a labda, így ez az ügyetlen mozdulat döntötte el a továbbjutás kérdését.

Nemzeti Sport

Kiemelt kép: MVLSZ/Derencsényi István