Attal, Franciaország első nyíltan meleg miniszterelnöke 2018-ban hozta nyilvánosságra a kapcsolatukat, amikor először csatlakozott Macron kormányához.

A belügy-, pénzügy-, védelmi és igazságügyi miniszter továbbra is a helyén marad – áll a francia elnök közleményében. A kormány tagjairól a 34 éves Gabriel Attal, Franciaország valaha volt legfiatalabb miniszterelnöke és Emmanuel Macron centrista elnök állapodott meg – számolt be a PA hírügynökség.

A 38 éves Stéphane Séjournét nevezték ki Franciaország külügyminiszterének, Catherine Colonna utódjaként. Séjourné Macron Reneszánsz pártjának vezetője és a liberális, Európa-párti képviselőkből álló, Európa Megújítása csoport vezetője az Európai Parlamentben.

És nem mellesleg az új miniszterelnök, Attal volt élettársa is. A két férfi nyilvánosan soha nem erősítette meg a szakításukat, ám az átláthatósági nyilatkozatában Attal kijelentette, hogy nincs párja.

Séjourné érkezése azt jelenti, hogy egyetlen nő sem tölt be vezető pozíciót a kormányban.

Magyar Nemzet

Borítókép: Stéphane Séjourné / Fotó: Európai Parlament