Emlékeznek még? Jönnek a csehszlovákok! Jönnek a csehszlovákok! És jöttek, mi meg mehettünk a mexikói vébé helyett haza.

Most meg jönnek a svédek. Vagy nem jönnek. Illetve mégis. Vagy mégse? És ha mégis, akkor meg minek? Mert tárgyalni jön miniszterelnökük, Ulf Kristersson úr a Mérsékelt Párt meglehetősen mértéktelen vezetője, aki éppen arról nem akar beszélni, amiért Orbán Viktor meghívta. Sőt eredetileg a világon semmiról sem akart, és ezt két, közpénzből finanszírozott születésnapi dáridózása között ki is fejtette, mondván, nincs miről tárgyalni.

Vajon mikor jöhetett rá, hogy mégis van?

Homokozó a kisdedóvóban. Ulfika, a nagyra nőtt óvodás duzzogva fogadta, hogy az a kisfiú, akit állandóan rugdosott, nem akar vele játszani, úgyhogy elhatározta, nem is áll vele szóba. Aztán arra gondolt, másként kimarad a játékból, ezért mégis megpróbált beszélgetni vele. Viszont csak úgy, hogy mégse kelljen vele szóba állnia. Vagy ha igen, csak úgy, hogy közben tovább rugdosódhasson.

Ezek a svéd fiúk úgy gondolják, ők a vikingek, mi pedig a leigázott barbárok, akikkel azt tesznek, amit akarnak, amit nekünk szemlesütve el kell viselnünk.

Elvégre ők a nagyszerű hódítók, mi meg a tehetetlen alávetettek, akik bármikor megalázhatók, de akiknek ezt kifogásolni tilos, ellenvetés nélkül kötelesek tűrni, hogy a fényességes északiak akkor töröljék belénk a cipőtalpukat, amikor csak tetszik nekik.

Kurt Kristersson pedig lassan nevet változtat, a jövőben az Ulf Istensson megszólítás illeti. Ő az Úr, aki nagy kegyesen leereszkedik közénk és előírja nekünk, miről tárgyalhatunk és miről nem, miközben elvben kérni jönnek hozzánk. De arrogáns nagyképúségükben eszükbe sincs ilyesmi, mert úgy gondolják, nekünk, az alattvalóknak kötelességünk szó nélkül, sőt meghatott örömmel alávetni magunkat a hatalmasságok akaratának és kezünket-lábunkat törve megszavaznunk NATO-csatlakozásukat. Más opció szóba sem jöhet.

Bocsánatot kérni azért a sok hazug gyalázkodásért, amit folyamatosan megengednek maguknak velünk szemben? Még mit nem! Inkább a magyaroknak kell bocsánatért esedezniük azért, mert egyáltalán léteznek.

Svédország nagysága úgy magasodik fölénk, mint a Himalája csúcsa, legalábbis szerintük. Mit számít, hogy libsevik politikájuknak köszönhetően az egykor virágzó, irigyelt országból sikerült leküzdeni magukat egy Dél-amerikai terrorállam szintjére, ahol napi program a bűnbandák utcai háborúja, a robbantások és tűzharcok, de legalább nincs náluk ember és ember közötti megkülönböztetés. Nem csak a migráns bűnbandák írtják egymást, de az őshonos svédeket is gyilkolják, és tehetik, mert a vikingek leszármazottjai kíméletlen harcosok ha ellenünk kell küzdeni, de reszkető kisegerek, ha az importált macskákkal kellene csatázni.

A pofátlanság csimborasszója állami szintre emelt magyargyűlöletük, az állami iskolákban gyermekeik számára vetített hazugsággyűjteményükkel.

Persze lehet minket utálni, az azonban az aljasság felső foka, hogy ezt a politikai indíttatású gyűlölködést már a gyerekekbe is be akarják oltani. Az pedig, hogy ebben az utolsó betűig hazug „alkotásban” a legaljasabb alak egy hazánk fia, csak hab a tortán. Persze romlott, avas hab, be hab.

Szóval ide méltóztatja tolni hatalmas egóját a svéd miniszterelnök, az ő olvasatában leereszkedik a pórnép közé. Vélhetőleg abban a hitben keresi fel a magyar miniszterelnököt, hogy majd beolvas neki, kioktatja, sarokba állítja, de ha ezt valóban hiszi, egyáltalán nem ismeri Orbán Viktort. Azon sem csodálkoznék, ha a találkozó nagyon rövidre sikeredne, mert ha nem óhajt NATO-csatlakozásuk feltételeiről tárgyalni, akkor nincs is miről beszélni.

Legfeljebb annyit, hogy „Farväl, herr premiärminister”, viszont látásra miniszterelnök úr!

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Ulf Kristersson, Svédország miniszterelnöke
MTI/EPA/Julien Warnand