David Pressman szerint „nagyon veszélyes azt sugallni, hogy a magyarországi politikát külföldi hatalmak akarják befolyásolni”!

Nem annyira az az érdekes, hogy min háborodik fel az ellenzék – hanem hogy min nem háborodik fel. Például az USA nagykövetségének oktatási programjain és ösztöndíjain. Nézzük, mit is kínálnak!

Az ellenzéki sajtó nagy újdonsága, „botránya”, hogy a Megafon nevű nonprofit Kft. képzéseire jelentkezők adatai kiszivárogtak. Szinte hihetetlen, de Fideszhez közel álló vagy épp Fidesz-tag önkormányzati képviselő, sőt – horribile dictu – polgármester is volt közöttük!

Itt az idő, hogy előbújjak a szekrényből, azaz coming outoljak: tavaly én is elvégeztem a Megafon kurzusát.

Arról szólt a kurzus, hogy az online közösségi platformokon hogyan lehet értelmesen kommunikálni, hogyan lehet kitűnni a zajból és lehetőleg elkerülni a cenzúrát. Semmi különleges és titkos, pláne szabálytalan vagy törvénytelen dolog nem hangzott el, nem is biztattak ilyesmire.

Provokációképpen a kormányt bíráló kis gyakorlatot készítettem, de akkor sem történt semmi.

Nem hívtak ördögűzőt, nem lepleztek le mint kémet.

De nem is az az érdekes, hogy min háborodik fel az ellenzék  – hanem inkább az, hogy min nem háborodik fel!

Például az USA nagykövetségének oktatási programjain és ösztöndíjain.

Nézzünk körül, mit is kínálnak: 

Benjamin Franklin Nyári Intézet Ösztöndíj középiskolásoknak: ide 16-18 év közötti, tehát részben kiskorú fiatalokat várnak. Részlet a felhívásból:

A négyhetes program lehetővé teszi a 16-18 éves tizenévesek számára, hogy megismerkedjenek az Egyesült Államok külpolitikai prioritásaival, például a fiatalok bevonásával, a demokrácia és a civil társadalom támogatásával, valamint a gazdasági jóléttel.

Pályázói profil

A jelentkezőknek nagy érdeklődést kell mutatniuk a diplomácia, a transzatlanti kapcsolatok, a szabad sajtó demokráciákban betöltött szerepe, valamint a köz- vagy közösségi szolgálat megismerése iránt.  A pályázóknak bizonyítottan nagy érdeklődést kell mutatniuk a kommunikáció, az érdekérvényesítés, a vita vagy a polgári részvétel iránt.  A résztvevőknek rendelkezniük kell az ilyen jellegű programhoz szükséges tudományos alkalmassággal és a sikeres részvételhez szükséges személyes tulajdonságokkal, beleértve az érettséget, az erős szociális készségeket, a rugalmasságot és a nyitottságot. A pályázóknak tisztában kell lenniük azzal is, hogy amennyiben kiválasztják őket, elvárják tőlük, hogy teljes mértékben és komolyan részt vegyenek a program minden elemében a hónap során, valamint az azt követő tevékenységekben a hazájukban.
Az akadémiai tartózkodás során a résztvevőknek lehetőségük lesz más témák megvitatására is, mint amilyen például a demokratikus gyakorlatok, konfliktuskezelés, problémamegoldás, kommunikációs készségek, kritikus gondolkodás, a tolerancia és a sokszínűség tiszteletben tartása, ifjúsági vezetés, csapatépítés és a média. Hazatérésük után a résztvevők szolgálati projekteket valósítanak meg saját közösségeikben, és egy öregdiák projekttervet mutatnak be hazájukban egy ifjúságot segítő vagy ifjúságközpontú szervezetnek.

Magyarán aktivistákat képeznek a „tolerancia és a sokszínűség (diversity)” jegyében, ami náluk a fehér felsőbbrendűség elleni küzdelmet, az ellenőrzés nélküli migráció pártolását és az LMBTQ-ügyek támogatását jelenti.

Mindezt a „szabad” (azaz az érdekeiknek megfelelő) sajtó iránti  és transzatlanti elkötelezettséggel.

Elizabeth Neuffer-ösztöndíj: tudományos és szakmai lehetőségeket biztosít az emberi jogokkal és társadalmi igazságossággal foglalkozó női és nem bináris újságírók tudósítási készségeinek fejlesztésére. Az ösztöndíjat a Boston Globe tudósítójának és az IWMF Courage in Journalism Award (1998) díjas Elizabeth Neuffer emlékére hozták létre, aki 2003. május 9-én halt meg, miközben Irakban tudósított. Neuffer családjával és barátaival együttműködve az IWMF azért indította el ezt a programot, hogy Neuffer öröksége előtt tisztelegjen, miközben az emberi jogok és a társadalmi igazságosság területén végzett munkáját is előmozdítja.

Az „emberi jogok és a társadalmi igazságosság” megint csak a szerintük elnyomott kisebbségek (nem fehér bőrűek, „nem bináris” neműek, migránsok, fogyatékkal élők) képviseletét jelenti a szerintük elnyomó többséggel szemben, mindezt nyílt nemi diszkriminációval megfejelve: miért is zárják ki a férfiakat ebből az ösztöndíjból?!

Reagan-Fascell Demokrácia Ösztöndíj: A nemzetközi csere szellemében a Reagan-Fascell Democracy Fellows Program, amelynek székhelye a Nemzetközi Demokrácia Tanulmányok Fórumán található, a világ minden tájáról származó demokratikus aktivistákat, tudósokat és újságírókat támogat, hogy független kutatásokat végezzenek, egyéni kapacitásokat építsenek és eszmét cseréljenek a demokratikus fejlődés megerősítése érdekében országaikban, régióikban vagy szakterületükön.

Mindezt a National Endowment for Democracy szárnyai alatt, amit azért hozott létre az amerikai Kongresszus, hogy átvegye a CIA addig rejtegetett propaganda- és befolyásolási feladatait. Ki tudná náluk jobban előmozdítani az elmaradott magyar demokráciát?!

World Press Institute (WPI) ösztöndíj: évente 10 tapasztalt külföldi újságírónak nyújt gyakorlati képzést az USA kormányzásáról, politikájáról, üzleti életéről, médiájáról, újságírói etikájáról és kultúrájáról. A képzés elsősorban az újságírásra, ezen belül is a szabad sajtónak a demokráciában játszott szerepére és felelősségére koncentrál. A zsúfolt program magába foglal oktatást, utazást, valamint interjúkészítést az ország különböző részein.

A kiválasztott döntősök országuk legjobb újságírói közé tartoznak. Ők eredendően kíváncsiak, intelligensek és ambiciózusak, és az újságírást mély elkötelezettséggel és felelősségtudattal közelítik meg.

Ha jelentkezik a 444 és a Pesti Srácok egy-egy újságírója, melyiknek van esélye kijutni? A kormánypárti sajtó szerintük ugyanis nem „szabad”, csak az ellenzéki.

Atlas Corps Ösztöndíj: Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma örömmel hirdeti meg az Atlas Corps ösztöndíjat – egy különleges lehetőséget a civil társadalom feltörekvő vezetői számára, hogy 12-18 hónapos szakmai ösztöndíjban vegyenek részt az Egyesült Államokban. Minden ösztöndíjas egy vezető társadalmi változással foglalkozó szervezetnél kap helyet az Egyesült Államokban. A nonprofit/NGO szektorban dolgozó, 2-10 éves tapasztalattal, főiskolai diplomával és angol nyelvtudással rendelkező személyek jelentkezését várják.

Mi lehetne függetlenebb, „NGO-bb” (nem kormányzati, azaz civil szervezet), mint amit az amerikai külügyminisztérium szponzorál?! Az NGO-k azok, amelyek stratégiai perléssel, az ügyek nemzetközi fórumok és bíróságok elé vitelével és ott a civilség eljátszásával szokták rákényszeríteni a vonakodó nemzeti kormányokra és parlamentekre a globalisták akaratát.

Nagyon veszélyes azt sugallni, hogy a magyarországi politikát külföldi hatalmak akarják befolyásolni, és az is, ha mindezt a magyarok véleménynyilvánítási jogának szűkítésére akarnák felhasználni” – mondta a Telexnek Pécsett David Pressman. Van humora!

Ez csak az egyik nagykövetség programja a sok közül. A Megafon eltörpül ezek és az anyagi lehetőségeik mellett.

Na ez az, amin az ellenzék soha nem fog felháborodni.

Mandiner

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd