Egy teljesen elhibázott, őrült tervhez egy észszerű kompromisszum keretében a magyar kormány lehetőséget biztosított az EU és a tagállamok vezetőinek, hogy évente felülvizsgálhassák saját rossz döntésüket, s bár ez több alapító tagállamnak is kedvező lenne, de gyávák felvállalni, és egység helyett a széttagoltságot választják – reagált a brüsszeli csúcson született megállapodásra a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász megjegyezte, hogy a brüsszeli vezetés és a mag-Európa irányítói korábban nem tapasztalt kicsinyes módszerekkel próbálják zsarolni a fősodorba nem illeszthető uniós országokat, Magyarország kormánya azonban példamutató jelleggel törekszik annak betartására, hogy a tagállamok az alapszerződések előtt egyenlők, feltétel nélkül.

Azt mondta, a brüsszeli negatív diszkrimináció példátlan és szégyentelen, ráadásul eredménytelen is. Úgy vélte ugyanis, hogy a fő cél a nemzeti kormány megbuktatása, a politikai és pszeudo-jogi eszközök teljes fegyvertárának bevetésével.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint

Orbán Viktor eredményesen használja ki a lehetőségeit, és jelentősen tovább erősítette Magyarország (külső) szuverén hatalmának befolyását a világban.

Az alkotmányjogász megjegyezte: Magyarország egyértelműen a nyugati szövetségi rendszer része, ugyanakkor a polgári, nemzeti kormány felismerte, hogy „geopolitikai adottságaink és a keleti országok növekvő gazdasági befolyása miatt muszáj pragmatikus külpolitikát folytatnunk, és híd szerepet betölteni Kelet és Nyugat között”.

MTI

Fotó: Illusztráció / Civilek.info