Civil szervezetek hathatós támogatásával az országban másodikként – Veszprém után – Székesfehérváron is állatbarát lett a vasútállomás.

A témában tartott keddi sajtótájékoztatón Ovádi Péter, az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért felelős kormánybiztos azt hangsúlyozta, hogy

„az állatvédelem egy igazi csapatmunka”, a sikerekhez szükséges az állam, az önkormányzatok, a civil szervezetek, a kormányhivatalok és a társadalom összefogása.

Úgy vélte, Székesfehérvár elkötelezett az állatvédelem iránt, a kormányzati ambíciókat megelőzve kezdte el támogatni a város az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket, velük valódi együttműködés van, ami iránytűként szolgálhat az ország egészének.

A kormánybiztos rámutatott, hogy akkor lehetnek igazán sikeresek, ha a kormányzat is az ügy mellé áll, ami meg is történt, hiszen

a tavalyi évben egy 500 millió forint keretösszegű pályázatot írtak ki civil szervezetek számára, s ezen 187 civil szervezet nyert. Jelezte, hogy februárban újfent megjelenik ez a pályázati lehetőség.

Mosóczi László, a MÁV-START és Volánbusz Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a vállalatcsoport elkötelezett az állatvédelmi szemlélet iránt nemcsak vasútállomásaikon, hanem HÉV- és autóbuszállomásaikon is. Mint mondta, rendszeresen találkoznak élő állatokkal az állomásokon, sokszor elkóborolt állatokkal, utóbbiak biztonságos elhelyezése és tulajdonosaik felkutatása érdekében – a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal együttműködésben – telepítettek chipleolvasót a székesfehérvári vasútállomásra.

Állatbarát_vasútállomás

Fotó: szekesfehervar.hu

 

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke, Vetter Szilvia közölte, hogy a MÁV-Volán csoporttal kötött együttműködési megállapodásnak az eszmeiségen túl már konkrét eredményei is vannak, hiszen az elkóborolt állatok hazajuttatásában közösen igyekeznek lépéseket tenni. Ennek érdekében

az alapítvány öt chipleolvasót adományozott a társaságnak, ezek közül egyet telepítettek Székesfehérvárra, ezen felül információs csomagokkal látják majd el a MÁV-Volán csoportot, hogy minél több utas találkozhasson a felelős állattartás legfontosabb alapvetéseivel.

    Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester bejelentette, hogy jövő héten tárgyalják a város 2024. évi költségvetését és az előző évben a megemelkedett energiaárak miatt

megemelt működési támogatás lesz idén az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek alaptámogatása, amit szükség esetén ki fognak egészíteni.

MTI

Borítókép: Tacskó a Székesfehérvár vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón 2024. február 6-án. Az országban másodikként – Veszprém után – Székesfehérváron is állatbarát lett a vasútállomás. MTI/Vasvári Tamás