Az Európai Parlament hétfői akcióját ismét az motiválta, hogy „a legnyilvánvalóbb gyalázatos hazugságok alapján támadást indítson Magyarországgal szemben.” A radikális baloldali, progresszív magyar dollárbaloldali kísérlettel szemben nem sikerült politikai vitát, konfliktust létrehozni Olaszország és Magyarország kormányai között – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz uniós parlamenti képviselője Strasbourgban.

A kormánypárti politikus azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy

az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén a magyar börtönökben fogva tartottak helyzetéről és az antifatámadások olasz vádlottja, Ilaria Salis fogvartartási körülményeiről tartott vitát.

Deutsch Tamás nyilatkozatában kiemelte:

Ilaria Salis „egy külföldi, progresszív, radikális baloldali, neokommunista verőnő, aki tizenkilenc további társával csak azért jött Magyarországra, hogy előre kitervelten, aljas módon megtámadjanak embereket, akiket ők neofasisztának minősítenek külsejük, ruházatuk alapján.”

Felhívta a figyelmet: a „verőnő” mosolyog a bírósági tárgyaláson, pedig több találomra kiválasztott magyar és külföldi állampolgárt olyan súlyosan bántalmazott társaival, hogy „az orvosszakértői vélemény szerint is kizárólag csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a bűncselekmény súlyos testi sértésnek és nem gyilkosságnak, nem emberölésnek minősül.”

Emlékeztetett, hogy a „biztonsági térfigyelő kamerák egyértelműen mutatják, hogy a találomra kiválasztott emberekre hátulról támadtak, lefújták és agyba-főbe verték őket.”

„Minden jóérzésű ember, magyar és nem magyar az áldozat oldalán áll. Felháborító, hogy az elmúlt egy esztendőben a Magyarországon előzetes letartóztatásban lévő három elkövető egyetlen egy alkalommal sem érdeklődött az áldozataik hogyléte felől” – mutatott rá.

Deutsch szerint a

„magyar dollármédia is az elkövetővel szolidáris, és azokkal a fogvatartásával kapcsolatos szemenszedett hazugságokkal foglalkozik, amelyeket maga a verőnő talált ki.”

Megjegyezte, hogy a dollárbaloldalnak nem sikerült feszültséget provokálnia a magyar és az olasz kormány között, viszont hangsúlyozta, hogy az olasz hatóságoknak fokozni kellene erőfeszítéseiket, hogy megtalálják és letartóztassak az egyik olasz elkövetőt, akinek identitását és elérhetőségét is ismerik.

A fideszes képviselő azt is kiemelte: Magyarországnak nem áll szándékában olyan luxusbörtönöket létrehozni, mint amilyenben Eva Kailit, az EP korrupciós botrányba keveredett alelnökét tartották fogva.

Deutsch Tamás azt üzente azoknak, akik a „neokommunista verőnő méltóságáért emelnek szót”, hogy Magyarországon valóban sok bűncselekmény miatt elítélt bűnöző van börtönben.

  „Erre Magyarország reagált is. Börtönöket fogunk építeni, hogy a zsúfoltság csökkenjen. Lehet, hogy Magyarországon sok elítélt van börtönben és a börtönök zsúfoltak, de éppen ezért nem az a helyzet, mint Nyugat Európában. Magyarországon nincsenek a bűnözők az utcákon. Helyes, ha a bűnelkövető börtönben van, és nem az utcán, mert láthatóan Nyugat-Európa már ebbe az irányba halad.” – jegyezte me.

Azt is hozzátette,

az Európai Parlament hétfői akcióját ismét az motiválta, hogy „a legnyilvánvalóbb gyalázatos hazugságok alapján támadást indítson Magyarországgal szemben.”

Magyarország nem kapott szót, az Európai Parlament nem tartja tiszteletben a jogállamiságot

Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője az MTI-nek adott nyilatkozatában kiemelte:

„Az Európai Parlament sokkal mélyebbre nem süllyedhet, hiszen kimondottan politikai hangulatkeltés céljából tűzte napirendjére ezt a vitát, hogy feszültséget keltsen a magyar és az olasz kormány között.”

Emlékeztetett: „egy évvel ezelőtt magukat antifasisztának mondó külföldiek egy csoportja érkezett Budapestre, egy náci felvonulást kerestek, hogy szétverjék, de ilyet nem találtak, mivel Magyarországon a nácik nem masírozhatnak. Ezért találomra kiválasztottak utcán sétáló embereket, akiket a ruházatuk alapján nácinak ítéltek és brutálisan bántalmazták őket.”

Győri Enikő szerint az Európai Parlament jelenleg ott tart, hogy „egy nagyon súlyos bűncselekménnyel vádolt személynek – akiről ráadásul kiderült, hogy hazudik az eljárás során – ad hitelt”. A politikus szerint sajnálatos, hogy a vita előtt az Európai Bizottság elfelejtett tájékozódni a magyar viszonyokról.

Azt is hangsúlyozta, hogy

a parlamenti vita során a magyar kormány képviselője nem szólalhatott fel, mint ahogy kellene egy tisztességes eljárás folyamán.

Világosan kijelenthető: az európai baloldal által kezdeményezett plenáris napirendi pont – magyar képviselők felszólalásának lehetősége nélkül politikai befolyásolási kísérlet a független magyar igazságszolgáltatásba – tette hozzá.

„A vita során hamis vádakat fogalmaztak meg a baloldali képviselők, ám a jobboldali képviselők úgy nyilatkoztak, hogy ez az ügy nem a plenáris ülés napirendjére való. Vérlázító, hogy erre a vitára egyáltalán sor kerülhetett” – fogalmazott a képviselő.

Hozzátette: „Magyarország nem kapott szót, ami az mutatja, hogy ez az Európai Parlament nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, az Európai Unió alapértékeit, mint amilyen a tisztességes eljáráshoz való jogot.”

Mint mondta, az EP jobboldali frakcióinak hozzászólásaiból ítélve nem sikerült az a kísérlet hogy az olasz konzervatív kormányt összeugrasszák a magyarral.

Győri Enikő szerint az Európai Parlament „a maradék hitelét is elveszíti az európai polgárok szemében, ezért nagyon fontos, hogy júniusban az emberek más parlamentet válasszanak, amelyik azzal foglalkozik, ami a feladata.”

„Az uniós jogalkotásnak a polgárok életét kellene, hogy szolgálja. Nem pedig bíráskodni mondvacsinált ügyekben” – mondta.

Róma nem kérelmezi Budapesttől a szélsőbaloldali aktivista házi őrizetbe helyezését

Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügy-miniszter közös közleményben hangsúlyozta hétfőn este, hogy az országok jogi szuverenitását tiszteletben tartva

nem avatkoznak be a Magyarországon letartóztatásban lévő szélsőbaloldali aktivista ellen indított bírósági eljárásba, így nem kezdeményezik a házi őrizetbe helyezést sem.

Az együttes közleményt azt követően adták ki, hogy a két miniszter külön-külön fogadta a Budapesten letartóztatásban levő olasz állampolgár, Ilaria Salis édesapját, Roberto Salist és a fogvatartott ügyvédjét, Eugenio Lascót.

A külügyi és az igazságügyi tárca vezetője kiemelte, hogy figyelemmel kísérik Ilaria Salis ügyét. Elkötelezték magukat a vád alá helyezett olasz állampolgár jogainak tiszteletben tartatására. Ugyanakkor leszögezték, hogy minden állam jogi önállósággal rendelkezik, és ennek értelmében nem adott a lehetőség a „beavatkozásra, sem ami a bírósági eljárás alakulását illeti, sem a vád alá helyezett személy elhelyezésének módosítását tekintve a jogi eljárás során”.

A két miniszter nem nevezte lehetségesnek Roberto Salis és az ügyvéd kérését, miszerint a nőt Olaszország budapesti nagykövetségén helyezzék házi őrizetbe a bírósági tárgyalás időszakára.

Utóbbit az olasz hatóságok „az eljárásrendtől eltérőnek” nevezték, ami a külföldi igazságügyi szervek számára elfogadhatatlan lenne – hangoztatták.

A közleményben Antonio Tajani hangsúlyozta, hogy Giorgia Meloni miniszterelnök személyesen lépett az ügyben Orbán Viktor kormányfőnél, és maga Tajani is egyeztetett Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel. Emlékeztetett, hogy január 30-én a római magyar nagykövetet is behivatták az olasz külügyminisztériumba.

Carlo Nordio igazságügyminiszter úgy vélte, a vádlott védelmének kell szorgalmaznia a házi őrizetbe helyezést, amelyet az esetleges büntetőítéletet követően Ilaria Salis olaszországi börtönbe való áthelyezése követhet.

Eugenio Lasco ügyvéd úgy nyilatkozott, a külügyminiszter és az igazságügy-miniszter is kizárta annak a lehetőségét, hogy Ilaria Salist a Magyarországon zajló eljárás lezárulása előtt Olaszországban helyezzék házi őrizetbe.

Az olasz diplomácia nem fog beavatkozni, mivel a minisztériumok szerint a bíróság független. Reméljük, így van ez Magyarországon is” – jelentette ki az ügyvéd.

Az édesapa, Roberto Salis azt mondta, a Tajanival és Nordióval való találkozó „a vártnál rosszabbul sikerült”.

„Az olasz kormány nem kíván semmit tenni, minden a magyar bíróságtól függ” – hangoztatta. Úgy vélte, egyedül maradtak, lánya a bírósági ítéletig börtönben fog maradni. „De abban a börtönben meg is halhat” – jelentette ki.

Elmondta, hogy Tajani és Nordio szerint 2500 olasz van külföldi börtönökben, és egyetlen eset nem képezhet kivételt a beavatkozásra.

Antonio Tajani február 8-án tart parlamenti beszámolót a Salis-ügyről.

    A jelenleg előzetes letartóztatását töltő Ilaria Salis ellen bűnszervezetben – háromrendbeli, két esetben társtettesként, egy esetben bűnsegédként – elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.

MTI / civilek.info

Borítókép: Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken 2024. január 29-én. Fotó: Szollár Zsófi / MTI