Az egyre nagyobb botrány hatására sorra hátrálnak ki a köztársasági elnök mögül tanácsadó testületének tagjai. Szörényi Levente mellett az ismert médiaszemélyiség, Gundel Takács Gábor is kihátrált a köztársasági elnök mögül.

Közösségi oldalán adott tájékoztatást Gundel Takács Gábor a magyar közvélemény által nagy érdeklődéssel kísért kegyelmi kérvény ügyében. Az általa leírtakat kérésének megfelelően szerkesztés nélkül, teljes egészében közöljük az alábbiakban. Az eredeti bejegyzés ide kattintva érhető el.

„Mindenkihez!

– Alapvetés: Mindenkinek kötelessége szolgálnia a hazáját. Ha a mindenkori Köztársasági Elnök erre felkéri az embert, akkor menni kell.

– A Köztársasági Elnöki Tanácsadó Testület minden tagja ingyen, kizárólag jobbító szándékkal és közéleti – azaz kifejezetten nem politikai – kérdésekben ad tanácsokat. Döntéseket nem hoznak.

– K. Endre ügyével magam is a sajtóban találkoztam.

– Vannak ügyek, amikkel kapcsolatban zéró a tolerancia, ilyen a pedofília is.

– Véleményem szerint rossz döntés született a kegyelmi kérvény aláírásakor. Hiba volt.

– Ennek értelmében ma javaslatot tettem Novák Katalinnak.

– Úgy tartom helyesnek, hogy az ember először azzal ossza meg a véleményét, akit illet.

– Nem tudok azonosulni a magyar politikai kultúrával, kommunikációval, cinizmussal, módszerekkel, indulatokkal és gátlástalansággal. Egyik oldaléval sem. Épp ezért nem kívánok a jövőben a Tanácsadó testület tagja sem lenni, mert reményeim ellenére ezt a munkát sem lehet politika mentesen végezni.

– Nem tudok azonosulni azzal a gyűlölet kommunikációval, ami a sajtó egy részéből és az emberek egy részéből árad, miközben a tájékozódás, és egymás megértése szándékának csírájára sincs igényük.

– Bármilyen jóindulattal, felelősséggel, kötelességtudattal, építő szándékkal fordul is az ember a nemzete felé, a politikai érdek előbb-utóbb besározza, lerántja, ledarálja. Vannak, akikről ez lepereg, vannak, akikről nem. Én ebben a közegben nem tudok létezni.

Gundel Takács Gábor”

Fotó: Gundel Takács Gábor / Facebook