Az elítélt fellebbezett a bírósági döntés ellen.

Bűnösnek nyilvánították Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselőjét testi sértés bűntettében, ami ellen az elítélt fellebbezett. Erre azért volt joga, mert ez az ítélet eltért az első fokú bíróság által hozott ítélettől. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság többi döntését helyben hagyta – közölték. Ez azt jelenti, hogy a testület elítélte Varjut garázdaság és a választás rendje elleni bűncselekmény miatt.

Indokolásában a tanácsvezető bíró kifejtette: a képviselőnek nem volt joga bemenni a közszolgálati televízió stúdiójába, fellépését a televízió székházában provokatívnak és támadónak nevezte.

Az ítélethirdetésen megjelent Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Gréczy Zsolt, a párt parlamenti képviselője, valamint Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselője. Az ügyész beszéde alatt alatt a teremben lévő DK-s pártaktivisták időnként hangos nevetéssel reagáltak a vádbeszédben elhangzottakra.

Varju László elmondta: semmilyen fajta bűncselekményt nem követett el, szándéka sem volt rá.

Felidézte az ellenzéki képviselők MTVA-székház elleni fellépését, az akkor történt közéleti eseményeket, valamint a vele a székházban történteket.

Azt állította, hogy amikor a biztonsági őrök el akarták távolítani, ő csak ösztönszerűen védekezett, de kitért egyéb vélt sérelmeire is.

Szerinte azért került bíróság elé, mert a kormánypárti többségnek nem tetszik az ő politikai véleménye, és ez egy megfélemlítési folyamat része.

A mai tárgyalás előtt történt egy közjáték: az eseményre érkező Rónai Sándor azt kérdezte az őt Gyurcsány bíróságra gyakorolt nyomásáról kérdező Császár Attilától, hogy az M1 riportere szokott-e „gyerekek nadrágjában turkálni”. A riporter követelte a képviselőtől, hogy vonja vissza a kérdésbe burkolt vádaskodását, de Gyurcsány embere erre azt felelte: „nem tudom visszavonni”. Kollégánk azt is elmondta helyszíni tudósítónknak, hogy az EP-képviselő később azt mondta neki, hogy „hülye vagy!”

A csütörtöki ítélethozatal előtt Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kísérletet tett arra, hogy nyomást gyakoroljon a bíróságra. A bukott kormányfő azt üzente híveinek, hogy nem kell szégyenlősnek lenni, jegyezzék meg az ügyészek és a bírók nevét, mert jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban.

Ez már az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az Országos Bírói Tanács (OBT) elnökének is sok volt. Senyei György és Szabó Péter levelet írt Gyurcsánynak, melyben kifejtették: ha egy eljárás résztvevői politikusok, az még nem jelenti azt, hogy léteznének politikai perek, hiszen Magyarországon az alaptörvény deklarálja az ügyfelek törvény előtti egyenlőségét.

Közleményük zárásaként visszautasították Gyurcsány fenyegetését, és azt írták, hogy a bírák és az ügyészek munkájukkal kapcsolatban kritizálhatók, de fenyegetésnek vagy annak sugalmazásának helye nincs.

Emlékezetes, a Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője egy volt azon baloldali képviselők közül, akik erővel betörtek a közmédia Kunigunda utcai központjába, hogy élő adásban szerepeljenek. Ezt azonban a biztonsági őrök megakadályozták.

A három vádpont közül kettő – a súlyos testi sértés és a garázdaság vádja – ehhez a cselekményhez kapcsolódik.

Az MTVA székházánál zajló, 2018. decemberi, baloldal szervezte tüntetések, majd behatolás során – amelyről azóta kiderült, hogy a baloldal egyértelmű provokáció­ja volt – az egyik alkalommal Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, majd a földre feküdt, utána pedig az egyik őr lábát elkapta és kihúzta. Az őr elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A választás rendje elleni bűntettet a vád szerint Varju László az egyik budapesti egyéni választókerület orszá­g­gyűlési képviselőjelöltjeként a 2018. évi országgyűlési választás előtt követte el, 2018. február 12-én egy kávézóban találkozott egy függetlenként induló jelölttel.

A találkozó során Varju – a választáson való nyerési esélyeinek a növelésére – anyagi juttatást ígért a férfinak azért, hogy lépjen vissza a képviselő-jelöltségtől a javára.

A férfi az ajánlatot elutasította.

Magyar Nemzet

Borítókép: Varju László
Forrás/Facebook/DK