Ma már nem ölnek – bár szívük szerint megtennék –, hanem levezetik, hogy minden kormánypárti pedofil, „pedofidesz”.
„ (…) Mára elérkezett a »szép a rút és rút a szép« világa, minden deviáns, undorító és természetellenes apoteózisa, ma már »csak« leírhatatlan külsejű kocsonyás közegek olvasnak fel meséket az ovisoknak, akik ezt követően felkeresik a »maszturbálószobát«, és ott tesznek, amit tesznek. Ma a kulturális évad díszmegnyitójának fő műsorszámaként anyaszült meztelenre vetkőzött rútak, hájasak, nyüzügék, férfiből lett »nők« és nőből lett »férfiak«, betegek, sánták és bénák vonaglanak a színpadon, miközben hintőport szórnak magukra. Ez lett a művészet. Itt, a szomszédban, Ausztriában.
Ma kutyának öltözött elmebetegek tüntetnek a berlini főpályaudvaron és jogokat követelnek maguknak. Innen nézve a pestises hulla szájából az obulust kilopó Hippia egyenesen Szent Johannának tűnik. Ma »zöld« elmebetegek üzennek hadat a körhintáknak, a szomszéd sarkon meg seprűnyélre szerelt plüss lófejeken »lovagolnak« másik elmebetegek, a közönség pedig sikoltozva tombol.
Ma már nem ölnek – bár szívük szerint megtennék –, hanem levezetik, hogy minden kormánypárti pedofil, »pedofidesz«, írják fel transzparenseikre, s
Rónai Sándor odaszól a riporternek, miszerint »maga szokott gyerekek nadrágjában turkálni?«.
Ezek ma ezt nevezik politikának.
Istenem… Mennyire pitiáner, mennyire olcsó, mennyire semmilyen. Mennyire mai, mennyire végletesen és végzetesen jelenidejű. Mennyire dékás, mennyire momentumos, mennyire rónaisándor.
Oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel szólította fel az erényt és az ártatlanságot önigazolásra, s bálványozta szabadságként a mocskot, az undorítót, a semmit. Vagyis önmagát. Innen és ebből kell új világot építenünk. A normalitás, a szép, a nagyszerű és a heroikus megrögzött, elmaradott híveinek.”
A teljes cikk a Magyar Nemzetben olvasható!
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd
