Megérkezett Törökországba a nóniusz mén, amelyet Recep Tayyip Erdoğan kapott ajándékba Orbán Viktortól a török elnök budapesti látogatása alkalmával.

A mezőhegyesi mént még tavaly decemberben ajándékozta a magyar kormányfő a török államfőnek, egy friss Facebook-poszt pedig arról árulkodik, hogy a ló végre megérkezett új istállójába.

„A mezőhegyesi »szupermén« istállóváltása megtörtént. Már a török kancák között hódít Főúr” – írja Lázár János építési és közlekedési miniszter bejegyzésében, amelyben néhány kép is található a mezőhegyesi ló nagy kalandjáról.

Emlékezetes, a török államfő a legutóbb tavaly, az év végén járt Magyarországon, a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács legutóbbi ülésén.

Alkalom volt ez arra, hogy a vendég és házigazdája megajándékozza egymást: Erdoğan egy Togg márkájú gépjárművet, míg a magyar miniszterelnök a Mezőhegyesi Ménesbirtok egyik lovát adta török partnerének.

„Ez jó üzlet volt. 1 lóerőért cserébe 435. Isten hozta Erdoğan elnököt Magyarországon!” – kommentálta a lóerőcserét a közösségi médiában Orbán Viktor.

Blikk.hu

Borítókép: Főúr megérkezett Ankarába
Forrás: Facebook/Lázár János