A korábbi orosz elnök szerint a jelenlegi kijevi vezetéssel nem lehet béketárgyalásokat folytatni.

A Visegrád24 X-oldalán is közzétették azt a videórészletet, amelyben Dmitrij Medvegyev arról beszélt, hogy Ukrajna egyik korábbi elnöke, Leonyid Kravcsuk tévedett, mikor egyszer az mondta, „Ukrajna nem Oroszország”.

Medvegyev a szövetségi oktatási maratonon tartott kiselőadásán leszögezte: „Ukrajna kétségkívül Oroszország”.

Eközben a háta mögé kivetítettek egy olyan képzeletbeli térképet, amelyen Ukrajna már feldarabolva látható. A zömét Oroszország kebelezte be, a nyugati részeket pedig Lengyelország, Románia és Magyarország között osztotta fel.

Medvegyev egy nyugati vezetőkről készült mémkollázst is mutatott, amelyen kifigurázva ábrázolta őket – erről már egy orosz Telegram-oldal számolt be. A csatorna szerint az egykori orosz elnök kijelentette: „a béketárgyalások Ukrajna jelenlegi vezetésével lehetetlenek”.

Erre csak akkor kerülhet majd sor, ha olyan új vezetést kap az ország, mely „felismeri a realitásokat, vagyis az oroszok által elfoglalt területeket is” – hangzott el az előadásban.

A Telegram-oldal arra is emlékeztetett, hogy Dmitrij Medvegyev többször is hangoztatta területi követeléseit olyan ukrán városokat illetően mint Harkiv, Dnyipro és Odessza, és engedélyezte a Kijev elleni offenzívát is.

Mandiner.hu

Borítókép: Dmitrij Medvegyev és Vlagyimir Putyin
Forrás: Wikipédia/Kreml