Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat.

Ez bizonyítja azt is, hogy a határon túli magyar közösség erőforrás a szomszédos országokkal felépített együttműködésben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével, Pásztor Bálinttal folytatott találkozóját követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a magyar külpolitikának a szíve közepe a nemzetpolitika, ezért mindig meghívják a határon túli magyar közösségek egyik vezetőjét a nagyköveti értekezletekre, ahogy az ezúttal is történt.

Először is gratulált Pásztor Bálintnak pártja kiváló szerepléséhez a decemberi szerbiai választásokon, s leszögezte, hogy ez hatalmas eredmény, különösen a mai, kihívásokkal teli időszakban.

„Szerbia, a Vajdaság, a VMSZ együtt szolgáltatnak bizonyítékot arra, hogy helyes a külpolitikai stratégia, amely arra épül, hogy minél jobb kapcsolatot építsünk ki a szomszédos országokkal. Mert minél jobb a kapcsolat egy szomszédos országgal, annál jobb a helyzete az ott élő magyar nemzeti közösségnek is”

– mondta.

„És a vajdasági magyarok bizonyították azt is, hogy helyes, ha a határon túli magyar nemzeti közösséget erőforrásnak tekintjük az adott országgal felépített kétoldalú kapcsolatok tekintetében” – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy külpolitikai stratégiája tervezésekor a kormány mindig prioritást ad a szomszédos államokkal felépítendő jó viszonynak, és mindig kiállnak az ezen országokban élő magyar nemzeti közösség mellett is.

„Ugye mára már elcsépelt frázisnak tűnik, de nagyon sokat dolgoztunk érte, hogy ezt elmondhassuk, s ezért el is kell mondani minden egyes alkalommal, hogy Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat, a legjobb együttműködés.”

Majd rámutatott, hogy ez nem jöhetett volna létre a VMSZ nélkül, ugyanis tőlük származott a javaslat, hogy a magyar kormányzat indítson átfogó gazdaságfejlesztési programot a Vajdaságban, amelynek a keretében eddig több mint 14 ezer helyi cég kapott támogatást 80 milliárd forintos értékben, és ezáltal 170 milliárd forintnyi beruházás valósult meg összesen.

„Ez jó mindenkinek, jó Szerbiának, jó a Vajdaságnak, jó a vajdasági magyaroknak, és jó nekünk, akik itt élünk az anyaországban. Ezért mind a vajdasági magyarokat képviselő VMSZ, mind a magyar kormány készen áll arra, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési programot folytassuk.”

A miniszter aláhúzta, hogy a kapcsolattartásban nagy szerepe van a határon átnyúló infrastruktúrának, annak, hogy minél több helyen át lehessen kelni a határon, ezért a VMSZ kérésére az a döntés született, hogy a Röszke-Horgos 2 kishatárátkelőhely korlátozottról 24 órás nyitvatartásra áll át.

„Ezzel is segítjük azon vajdasági magyarokat és anyaországiakat, akik nem akarnak a zsúfolt autópálya-átkelő felé menni, vagy éppen munkába, iskolába járnak”

– jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy a hercegszántói határátkelőhely fejlesztése hamarosan megindul Interreg-forrásból, hogy ezzel is terhet vegyenek le a nagy forgalmú átkelőkről.

Végül hangsúlyozta, hogy a magyar európai uniós elnökség során a kormány a bővítés felgyorsítására, illetve az illegális bevándorlás elleni küzdelemre fog koncentrálni.

„Magyarország mindig is Szerbia pártján állt, amikor az Európai Unió bővítéséről van szó, és szeretnénk, ha Szerbia minél előbb tagja lenne az Európai Uniónak, ez a vajdasági magyarok érdeke is”

– közölte.

Valamint reményét fejezte ki, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarok közül is minél többen részt fognak venni az európai parlamenti választáson.

„Az illegális migrációval szembeni fellépés tekintetében pedig szeretném kifejezni az elismerésemet a VMSZ-nek, a VMSZ elnökének, hiszen az ő állhatatosságuk nélkül minden bizonnyal nem jött volna létre az a példamutatóan szigorú rendőri fellépés a határ szerb oldalán, amely nyomán az életkörülmények jelentősen javultak és a biztonság is jelentősen javult a határ vajdasági oldalán”

– mondta.

MTI

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. március 6-án. MTI/Máthé Zoltán