A francia elnök háborúéhsége veszélybe sodorhatja Európát.

Nincs olyan európai ország, ahol a többség katonák küldésével támogatná Ukrajnát – állapítható meg a Századvég Európa Projekt-kutatásából. A felmérés alapján készült elemzés annak kapcsán tárta fel az európai közvélemény álláspontját az ukrajnai harctéri szerepvállalásról, hogy Emmanuel Macron francia elnök több nyilatkozata keretében is az európai országok katonai beavatkozásának szükségességét sugalmazta a háborúban álló Ukrajnában.

Nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi és európai közbeszédben, hogy Macron február 27-én, az általa összehívott párizsi csúcstalálkozón nem zárta ki annak lehetőségét, hogy „hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjenek” Ukrajnába, Oroszország megállítása érdekében, emlékeztet a Századvég elemzése.

Magyarország azonnal leszögezte, hogy a továbbiakban sem fog katonákat, illetve fegyvereket küldeni az ukrajnai harctérre, továbbá egyebek mellett Németország, Olaszország és Spanyolország is elhatárolódott a francia államfő kijelentésétől.

Ezen felül Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyverek bevetését helyezte kilátásba azon országok ellen, amelyek harci alakulatok küldésével segítenék Kijevet.

Macron a későbbiekben megerősítette, hogy a nyugati katonai beavatkozással kapcsolatban minden egyes szava „kimért, átgondolt és megfontolt” volt, majd a március eleji prágai látogatásán a francia elnök gyávasággal vádolta az európai országokat, amiért nem küldenek katonákat Ukrajnába, mutat rá a Századvég.

Fontos hangsúlyozni, hogy Emmanuel Macron elnök katonai intervenciót vizionáló nyilatkozatai szöges ellentétben állnak az európaiak elvárásaival. A kutatási adatok tanúsága szerint az uniós és brit polgárok több mint kétharmada (67 százaléka) ellenzi, hogy az országa katonai csapatokat küldjön Ukrajnába, valamint egyetlen vizsgált európai országban sincsenek többségben azok a válaszadók, akik katonák bevetésével segítenék Kijevet.

Századvég

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök 
MTI/EPA/AFP pool/John Thys