A Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 5–1-re nyert a Sparta Praha vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében, a párharc első csütörtöki felvonásán. A Sparta egyenrangú ellenfél volt, különösen az első félidőben, de a csehek számos nagy helyzetet kihagytak.

Az angolok kezdőcsapatában nem kapott helyet a sérülése után múlt hétvégén visszatért Szoboszlai, de a magyar válogatott csapatkapitányának együttese nélküle is egy félidő alatt eldöntötte az ütközetet, ugyanis 3-0-s előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

Az angliai Vörösök elsősorban helyzetkihasználásban múlták felül riválisukat, a csehek mezőnyben nemcsak egyenrangú partnerei voltak a Liverpoolnak, hanem számos helyzetet is kialakítottak,

azonban valamennyit kihagyták.

A második félidőt rosszul kezdték a szigetországiak, mert a szünetben becserélt Conor Bradley öngóljával szépített a Sparta, sőt, újabb ziccere volt a felzárkózáshoz. Szoboszlai az 51. percben a duplázó uruguayi csatárt, Darwin Núñezt váltotta, nem sokkal később pedig Jürgen Klopp csapata visszaállította a háromgólos különbséget Luis Diaz megpattanó lövésével.

A hajrában a szintén csereként beállt Mohamed Szalah is betalált Szoboszlai passzából, de a gólt érvénytelenítették les miatt. A hosszabbításban aztán a 23 éves magyar játékos maga állította be a végeredményt: elviharzott a bal oldalon, középre húzott, majd 16 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, a kapus lábbal csak beleérni tudott a lapos lövésbe.

A visszavágót egy hét múlva rendezik.

MTI

Fotó: Facebook