Dühös gazdák és traktorok helyett mindössze néhány érdeklődő és a szervezők vettek részt az ellenzékhez is köthető budapesti eseményen. 

Politikai akció lehet a hétvégére hirdetett budapesti gazdatüntetés: a magyar kormánytól várják el azoknak a problémáknak a megoldását, amelyeket Brüsszel agrárpolitikája okozott.

Egyetlen traktor érkezett Budapestre a március 9-e és 11-e közötti időszakra meghirdetett gazda- és méhésztüntetésre, de a Kossuth tér mellé, a rakpartra már nem jutott be, ahol a beszédeket tartották a szervezők. A szervező, Kernbaum Anita Somogy vármegyei gazdálkodó a közelmúltban azt hangsúlyozta, a gazdák és a méhészek azért mennek a fővárosba, mert sorra mennek tönkre a kis- és közepes gazdaságok. Az érdeklődés hiánya ugyanakkor már előre sejthető volt.

A tüntetésen gyakorlatilag nem voltak ott sem a méhészek, sem a gazdák, mindössze néhány érdeklődő hallgatta a beszédeket.

A szervezők azt állították, nem politikai akció a megmozdulás, mindössze a gazdák nehéz helyzetére szeretnék felhívni a kormány figyelmét.

A tüntetés ugyanakkor aligha tekinthető politikailag semleges megmozdulásnak, mivel az egyik felszólaló, Bencze János a Jobbik országgyűlési képviselője és az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának a tagja.

A szervezők és a felszólalók a közösségi oldalán található bejegyzések is utaltak a szervezők és a felszólalók kormányellenes nézeteire, akik beszédjükben a gazdák helyzete mellett például az oktatás miatt is elmarasztalták a kormányt.

A politikai szándékot jól mutatja, hogy a szervezők kifejezetten a kormánnyal szemben fogalmaztak meg kritikákat, ráadásul olyan – egyébként létező – problémákra mutattak rá, amelyeket nem Budapest, hanem Brüsszel idézett elő, s ezzel a ténnyel a termelők túlnyomó része tisztában van.

Már csak azért is, mert az EU 18 tagállamában tüntettek a gazdák az elmúlt hetekben.

Fontos különbség ugyanakkor, hogy a magyar gazdák nemrég a magyar-ukrán határnál tartott tiltakozásukon arra figyelmeztettek, hogy a kizárólag Brüsszel intézkedései ellen demonstrálnak, a kormánnyal szemben viszont nem, miközben Európa többi országában a nemzeti agrárpolitikával is elégedetlenek a gazdák.

Így tiltakoztak cserbenhagyott gazdák százai a záhonyi határátkelőnél (CÖF riport videóval)

Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára a Mandiner megkeresésére kiemelte: már látszik a gazdatüntetések eredménye, Brüsszel már több területen meghátrált, de ez még nem teljes siker.

A Mandiner már az esemény előtt több forrásból is úgdy értesült, hogy a gazdák és a méhészek túlnyomó többsége nem is vette komolyan az akciót.

A háromnapos fővárosi gazdatüntetés végül arra mutatott rá, hogy a gazdák valóban nem a kormányt okolják, és nem a képviseletüket ellátó Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát és a MAGOSZ-t. A két képviseletet a tüntetés szervezői többször is kritizálták.

Az Index helyszíni beszámolója szerint a szombati, parlamentnél megtartott beszédeket körülbelül 100 ember hallgatta az idősebb Antall József rakparton, traktor nem volt. A helyszínen az Operaháznál tartott tüntetésről is ismert kaszás bábu fogadta a tiltakozókat, amelyen ezúttal is Magyar Péter üzenetei szerepeltek. Varga Judit ex férje korábban tagadta, hogy köze lenne az óriásbábuhoz.

A bábu kisebb konfliktust okozott a tüntetők között, egyikőjük a portál kérdésére kiemelte: „most már biztos abban, hogy a gazdatüntetés mögött is a balmoslék genderlobbista álellenzék áll.”

Mandiner

Borítókép: Fél órával azt megelőzően, hogy megindult volna a „tömeg” lezárni az alsó rakpartot, így nézett ki a demonstráló csoport
Forrás: Facebook/Polkorrekt