Amennyiben Magyar Péter nem tisztázza magát a sajtóban megjelentek vádak alól, úgy távoznia kell a közéletből – nyilatkozta az alkotmányjogász a demokrata.hu megkeresésére.

– Egy baloldali lap által nyilvánosságra hozott és széles körben a sajtóban is idézett rendőrségi jelentés szerint Magyar Péter agresszív, megfélemlítő magatartást tanúsított házastársával szemben, a gépkocsijával veszélyes módon közlekedett, fenyegetőzött. A volt házastársa, Varga Judit pedig egy családon belüli erőszakról szóló videót posztolt. Függetlenül az érintett személyétől, ezeket az eseményeket jogilag hogyan lehet értékelni?

– Általánosságban elmondható, hogy a köznapi nyelven a családon belüli erőszak alatt büntetőjogi értelemben a kapcsolati erőszak törvényi tényállását értjük, amely például akkor valósul meg, ha valaki gyermekének szülője sérelmére, rendszeresen emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsít, illetve a közös gazdálkodás körébe vagy közös vagyonba tartozó anyagi javakat von el és ezzel a sértettet súlyos nélkülözésnek tesz ki. Egyedi esetekben lehet szó kényszerítésről vagy testi sertésről is.

– És mi a helyzet akkor, ha bárki gépjárművel történő közlekedés során veszélyezteti a környezete életét, testi épségét?

– A Büntető törvénykönyv alapján aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

– Ön szerint ha bármi bebizonyosodik a sajtóban megjelentekből, mindez hogyan érintheti Magyar Péter karrierjét?

– Amennyiben Magyar Péter nem tisztázza magát, egyértelműen távoznia kell a közéletből. Senki nem szeretné Magyarországon, hogy a harmadik erő a családon belüli erőszak legyen.

– Legújabb bejegyzésében Magyar újabb fenyegetést tett, börtönt kilátásba helyezve. Ennek van jogi relevanciája?

– Az egységes bírói gyakorlat szerint az ilyen cselekmény zsarolásnak minősülhet, melynek során az elkövető valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerít tevésre, nem tevésre, vagy valami eltűrésére. Általában a feljelentéssel fenyegetés a zsarolás egyik tipikus elkövetési módja, és aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Címlapkép: Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője / Fotó: Civilek.info