II. Rákóczi Ferenc küzdelme hozzájárult a magyar nemzet megmaradásához – mondta a Rákóczi Szövetség elnöke a 348 éve született fejedelem budapesti lovas szobránál szerdán.

Az 1676. március 27-én született fejedelem egyszerre tudott az ország felelős vezetője, hadvezére és korának meghatározó, istenhívő, gondolkodója lenni közölte Csáky Csongor a Rákóczi-emléknapon.

Rákóczi Szövetség

Fotó: Rákóczi Szövetség

A szövetség elnöke mintegy 200 középiskolás diák előtt idézte II. Rákóczi Ferenc üzenetét a fiataloknak:

„üzenem a jövőbéli gyermeknemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat, és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit!”

Mészáros Kálmán hadtörténész emlékeztetett arra, hogy II. Rákóczi Ferenc Közép-Európa és Magyarország leghosszabb ideig tartó szabadságharcának vezére volt.

II. Rákóczi Ferenc az oktatás fontosságáról is értekezett, és emlékirataiban kiemelte annak fontosságát mondta.

Az Országgyűlés 2015-ben nyilvánította március 27-ét II. Rákóczi Ferenc emléknapjává.

Kiemelt kép: Résztvevők a huszonkilencedik Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor megnyitóján Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Táborban 2023. június 18-án. A táborba mintegy 500 kárpátaljai gyermek érkezett.
MTI/Vajda János